Hegynap volt az évfordulók jegyében

Kettős jubileumot ünnepelt a Csékúti Hegyért Egyesület június 22-én. Fennállásának huszadik évében a tizedik „Egy nap, hegy nap” programot tartották meg a hegy középső és felső dűlőjében.

A vendégfogadással egybekötött hegybejáráson részt vett Schwartz Béla polgármester, dr. Horváth József alpolgármester, Dorner László és Puskás Károly önkormányzati képviselők. Néhány civil szervezet évek óta megtiszteli a rendezvényt, amely a kapcsolatok ápolására is lehetőséget teremt. Az idei bejáráson nagyobb létszámmal volt jelen az Orgona Nyugdíjas Klub, a Tósokberéndért Egyesület és a Bányász Hagyományápoló Nyugdíjas Klub.

Csorba Tamás idén is gondoskodott a jó hangulatról

Mészáros Lászlónak, az egyesület elnökének köszöntőjét, visszaemlékezését követően Schwartz Béla polgármester üdvözölte a jubiláló szervezetet és a megjelenteket. Elmondta, hogy az önkormányzat az elmúlt években támogatta a város legnagyobb szőlő és bortermelő területén folyó fejlesztéseket, így több utat komfortossá tettek. A jövőre való tekintettel eldöntendő, hogy az utak további fejlesztése vagy a vízvezeték kiépítése élvezi majd a prioritást. Ebben a kérdésben a gazdák többségének az akarata fog érvényesülni. A bejáráson a város vezetői meggyőződtek róla, hogy bizony az igények valósak.

Közben Csorba Tamás harmonikázása és néhány vállalkozó hölgy nótázása közepette a vendégek birtokukba vették a hegyet. Három megállót terveztek a szervezők, de néhány szőlősgazda ezen felül is beinvitálta a jókedvű társaságot a pincéjébe.  Így Sidó Pál, Takács Attila, Nagy László, Szigeti József, Kovács Gábor családi birtokánál, továbbá a nemrégen eladott Ruttner Ferenc pincéje előtti területen kóstolhatták meg a hegy levét, amely a felsoroltnál jóval több gazda nedűjét jelentette, ugyanis a zamatos, jól sikerült csékúti borát mindenki örömest kínálta. Az asszonyok szintén kitettek magukért, hiszen finom édes süteményekkel és sokféle pogácsával marasztalták a hegybejárókat.

A program közben egy-egy morranással az égiek is jelezték, hogy bizony az időjárás is befolyásolja a termés mennyiségét és minőségét, nem minden csak a gazdákon múlik. A résztvevők megúszták eső nélkül, így a végén az egy üstnyi vaddisznópörkölt is elfogyott.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply