Tizenegy hintót tart ajkai lakásában Stahl Tibor. Mégis marad helye a családnak is, egyrészt, mert lovak nincsenek a hintók elé fogva, másrészt, mert a cifra járművek az eredetieknek csak 1:10 arányú modelljei. Közülük három nemrég tért haza Gödöllőről, ahol a királyi kastélyban berendezett Utazik az udvar! című időszakos kiállításon voltak megtekinthetők.
Az ilyen hobbit űzőknél az ember óhatatlanul arra gyanakszik, hogy valami gyerekkori álmukat váltják valóra, Stahl Tibor azonban csak huszonéves korában készítette első makettjét, egy hajómodellt, amivel díjat is nyert az Alkotó Ifjúság pályázaton, majd ezt is hosszabb szünet követte.
– Sokat kellett dolgoznom a megélhetésért is. Szerszámmarós szakmám van, a Videotonnál kezdtem dolgozni, aztán átmentem a Timföldgyárhoz, ahol a szakmai fejlődésem jobban biztosított volt, a legkorszerűbb gépekkel dolgozhattam, de a fizetésem ott is kevés volt, ezért másodállásban elkezdtem különféle dísztárgyakat készíteni. Végül teljes egészében váltottam, átmentem a faiparba és egy szomszédommal közösen vállalkozást indítottam, ez ma is működik, főleg belsőépítészeti munkákat végzünk.
– Mikor kezdte újra a modellezést és hogy kötött ki éppen a hintóknál?
– 35 éve készült az első hintóm, még az Ezermester újságban találtam meg a leírását. Utána azonban hosszabb szünet következett, a többi tíz az utóbbi nyolc év „termése”. A hintókészítés azért tetszett meg, mert nagy szakmai kihívást jelent. Ehhez nem lehet semmit készen kapni, mindent magam készítek.
– Milyen anyagokkal dolgozik?
– Nem kellenek nagyon különleges anyagok. A fém alkatrészek főleg vörösrézből készülnek, az könnyen megmunkálható, mégis mutatós. A fával kapcsolatban pedig annyi az elvárás, hogy jól faragható keményfa legyen. A fémmel-fával már tudtam bánni, azon kívül meg kellett tanulnom szabni-varrni is, hiszen a lenyitható hintótetők például bőrből készülnek.
– Az idejéből mennyit vesz el ez a hobbi?
– Egy-egy darab elkészítése kb. háromszáz órát igényel, tehát elég munkaigényes.
– Vásárolni nem akartak a modelljeiből?
– Egyszer kaptam ajánlatot egy kereskedőtől, akinek a szalonjában ki volt állítva egy modellem. Ötvenezer forintot kínált érte, mondtam, ez elég rossz órabér lenne, úgyhogy nem jött létre az üzlet. Annyi pénzt nem adnak ilyen „játékszerekért”, amennyiért megérné eladásra készíteni, így aztán mind megmaradt az én tulajdonomban.
– Ajándékba se adott belőlük?
– Egyszer készítettem, nem hintót, hanem egy magyaros lovas kocsit egy külföldön élő barátomnak, aki meghívott látogatóba, de úgy láttam, nem igazán tudta értékelni…
– Vannak azért, akik értékelik, hiszen meghívták kiállításokra.
– Helyes Zoltán amatőr képzőművész barátom volt, aki biztatott, hogy ezeket a gyönyörűségeket mutassam be nyilvánosság előtt is. Az ő közreműködésével jött létre néhány kiállítás a munkáimból a környéken. Két éve volt kiállításom Ajkán a városi múzeumban, bemutatkozhattam Ajkarendeken és a devecseri kastélykönyvtárban is. Az utóbbira figyeltek fel a gödöllői kiállítás rendezői és úgy kérték kölcsön három modellemet az Utazik az udvar! kiállításra.
– Van-e, lesz-e követője ennek a szép hobbinak a családban?
– Két unokám van, az egyik kisfiú, neki nagyon tetszenek ezek az érdekes „játékok”. Ha nálunk van, mindig elő kell vennem a modelleket és szeret velem tartani az alagsori műhelyembe is, ahol már ismerkedik a fával és a szerszámokkal.
– Mi volt a legutóbbi munkája és mi lesz a következő?
– Nemrég készült el egy olyan hintó makettje, amilyet az angol királyi család is használ, az eredetije pedig egy holland gyűjtő tulajdonában van és több százezer fontot ér. A következőnek pedig kinéztem az interneten egy gyönyörű hintót, de el kéne jutnom Parádra, mert az ottani kocsimúzeumban van kiállítva. Nem tudom, mikor lesz rá lehetőségem, de nagyon szeretném, mert úgy vagyok vele, hogy ha elkezdek csinálni valamit, akkor az olyan legyen, ami nekem is kihívás.
Leave a Reply