Hit nélkül nem lehet világítani

Fotó: Györkös

A Biblia szerint két Advent létezik. Az első akkor történt, amikor Jézus emberi testet öltött és megérkezett erre a világra kisdedként. A Jelenések könyve említ még egy eljövetelt, amit második Adventnek nevezünk – ebben az időszakban élünk most. Nézzünk hát előre és gondoljunk úgy a karácsonyra, hogy lesz még egy eljövetele Jézusnak – tanácsolta Sándor József református lelkész a harmadik adventi gyertyagyújtáson.

A lelkipásztor önvizsgálatra késztette az egybegyűlteket. Meglátása szerint Jézus születéséről és a napkeleti bölcsekről sok szó esik, de ez visszatekintés. A történelmi egyházak azonban nem beszélnek második eljöveteléről, ami azt jelzi, hogy nem várjuk, „elaludtunk”. Érdemes elgondolkodni azon, vajon hány szülő beszél a gyerekének karácsonykor arról, hogy az a kisded Jézus, aki megszületett Betlehemben, egyszer el fog jönni és hazaviszi azokat a mennybe, akik hisznek benne.

Máté evangéliumából is felolvasott egy példázatot, ami szerint olaj kell ahhoz, hogy meg tudjuk gyújtani a lámpát és az világítson. Éppen így a keresztény ember olaj, azaz hit nélkül nem tud világítani. Ezért kell, hogy legyen bennünk olyan hit, amit a másik ember is meglát.

Az ökomenikus egyházi ünnepségen verseket, evangéliumi énekeket hallhattak a jelenlévők, majd a református gyülekezet gondnokát kérték fel a harmadik gyertya meggyújtására. Bakos Frigyes plébános és Sándor József lelkész átadta áldását a jelenlévőknek.

Az utolsó gyertya meggyújtása december 23-án történik, ekkor majd a katolikusokkal közösen zárják le az adventi időszakot.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply