Hogyan élünk, dolgozunk a járvány idején? – Johanidesz Sándor

A Covid-19 alaposan átírta a mindennapi életünk forgatókönyvét. Rendezvények maradnak el, családok kerülnek karanténba, az időseket sem tudják látogatni távol élő családtagjaik. Ilyen időszakban még több feladat hárul a szociális ellátórendszerre, a civil szervezetekre és az önkormányzati képviselőkre is. Hogyan élik meg a képviselők ezt az időszakot? Milyen nehézségekkel találkoznak? Sorozatunkban ennek járunk utána. Ezúttal Johanidesz Sándort, a 3. számú körzet képviselőjét kérdeztük.

A járványhelyzet az egész várost kellemetlenül érintette, az életkörülmények megváltoztak. A választókörzet a belvárostól kissé távolabb esik, nem olyan forgalmas, de az ott élőknek is ugyanúgy kell vigyázniuk, a maszkviselés kötelező ezen a területen is a lakosság egészségének a megőrzése miatt. A maszkviselés főként a szemüvegeseknek kellemetlen, mert az bepárásodik fölötte, de a vírus leküzdése érdekében viseljük el ezt a helyzetet. A választókörzet magas beépítettségű házas terület, ott van a nagy forgalmat lebonyolító Spar áruház.

-Az emberek megértették a helyzetet, amelyet nyugodtan és türelmesen viselnek, fokozottan figyelnek egymásra. Mindig vannak, akik elégedetlenek, tiltakoznak a szabályok ellen, de tudomásul kell venni, hogy ezek betartása mindenkinek az érdeke.  Ha valakiről megtudja a környezete, hogy megfertőződött, vagy karanténba került, segítenek neki vásárolni, de ha máshogy nem tudja megoldani az élelmiszer beszerzését, a családsegítő központ munkatársaira is számíthat. Már Ajkára is elért a járvány, itt is vannak betegek. A korlátozó intézkedések miatt a kapcsolattartás nehézkes. A választópolgárok telefonon vagy messenger üzenetben keresnek meg, vagy a városháza portáján adják le a leveleket. Ezekre azonnal válaszolok, vagy megpróbálom mielőbb elintézni az ügyet- fogalmazott a képviselő.

-Ebben a rendkívüli helyzetben is zajlanak a fejlesztések, bár a megszokott átadási ünnepségeket jelenleg nem lehet megtartani. A Móra Ferenc utcai társasház szigetelése már a befejezéshez közeledik, a Verseny utcában a hőközpont mellett folytatódik a parkolók bővítése, hogy az ottani és a Futó utcai lakók el tudják helyezni az autóikat. Van olyan család, ahol 2, vagy 3 gépkocsit tartanak fenn. A legnagyobb és legfontosabb beruházás a Sport utcai csapadékvíz elvezető csatorna kialakítása. A munkálatok elvégzése során fákat is kellett kivágni. Az új csatorna elkészültéig a régi vezeti el a csapadékot. Az új nagyobb átmérőjű lesz, amely képes arra, hogy a térségből elvezesse az esővizet, így a Spar parkoló sem fog ázni egy nagyobb zivatar után. Az Ifjúság utcai parkolást is meg kell oldani – folytatta Johanidesz Sándor.

-A vírushelyzet a munkahelyekre, a szabadidő eltöltésére is kihat. A városi strand a nyáron egy hónappal később nyitott, mert az élményelemeket addig nem lehetett működtetni. A forgalom is kisebb volt, mert sokan féltek a fertőzéstől, pedig az uszoda a víz fertőtlenítésére használt szerek miatt biztonságos. A második hullám idején ismét le kellett zárni az uszodát a közönség előtt, pedig a szaunát éppen ebben az időszakban vennék igénybe a legtöbben pihenés céljából. Az uszoda jelenleg csak a versenyzőket fogadhatja, amivel nem értek egyet. Vagy be kellett volna zárni és nagytakarítást tartani, vagy mindenki számára lehetővé kellett volna tenni a használatot. Most is folyik a takarítás, a parkgondozás. A dolgozók közül sem küldtünk el senkit, mert ha ismét nyithatunk, szükség lesz a szakképzett személyzetre. Remélem, decemberben ismét nyithatunk. Ez a helyzet mindenkire komoly terhet ró, bízom benne, hogy hamarosan visszatér az élet a normál kerékvágásba- zárta gondolatmenetét a képviselő.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply