Hozzányúlt a pénzeszsákokhoz

Illusztráció

Közel kétmilliót forintot sikkasztott el egy dohánybolt alkalmazottja, amiért a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, ugyanakkor vagyonelkobzást rendelt el az ellopott pénz erejéig.

Az egyik ajkai dohányboltban 2015 óta dolgozott eladóként Sz.-né T. A., aki a tulajdonostól azt a megbízást is kapta, hogy naponta ellenőrizze a bevételt, majd azt készítse elő szállításra. Ez a munka abból állt, hogy zárás után a pénztárgépből kinyomtatott elszámolás alapján ellenőriznie kellett a bevételt, ami egy speciális zsákba került. A lezárt zsákokat a pénzszállítók bizonyos napokon elvitték.

Az 52 éves asszony 2017. október 21. és 24. között alaposan megdézsmálta ezeket a zsákokat, szinte csak jelentéktelen összeget hagyott bennük lezárás előtt. Az első napi 740 ezer forintos bevételből 730 ezer forintot tulajdonított el. A második nap 11500 forintot hagyott a gyűjtőzsákban, 612 ezer forintot emelt el. A következő napon 448 ezer forinttal gazdagította saját vagyonát, míg az utolsó napon a 200 ezer forintos forgalomból 192 ezret nyúlt le. Az ajkai vádlott pár nap leforgása alatt összesen 1,9 millió forintot emelt ki a bevételekből.

Az Ajkai Járásbíróság nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt Sz.-né T. A.-t két évre felfüggesztett egy év szabadságvesztésre ítélte. A bíróság az okozott kár mértékéig, 1,9 millió forintig, vagyonelkobzást rendelt el.

A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, az ügyész tudomásul vette a döntést.

(n. g.)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply