Húsvéti készülődés az óvárosban

A sokakat vonzó karácsonyi közösségi rendezvények után az idén első alkalommal de hagyományteremtő szándékkal hirdette meg Dorner László önkormányzati képviselő az Óvárosi Húsvét elnevezésű programot. Április 12-én délután a képviselő és segítői már ünnepi díszbe öltöztették a Frankel Leó utca egy részét, a rendezvény helyszínét. A kezdést ugyan négy órára hirdették, de már fél négykor gyülekeztek az érdeklődők. Jöttek kisgyermekek szülőkkel, nagyszülőkkel, majd beálltak az arcfestésre vagy hajtogatott lufira várók sorába. Voltak egyedülállók, akik így akarták átélni a közösségben ünnepvárás örömét. A rendezvényen, amolyan húsvéti ajándékként minden ingyenes volt. Megérkeztek  a főtt tojások is, amit minden gyerek festés után hazavihetett. A legkisebbek nyuszis kifestővel tölthették az időt. Sokan megnézték a térre felállított, autógumiból készített állatfigurákat, néhány gyerek bele is ült a békát formázóba, hogy szülei lefotózzák. Nagy méretű festett tojás és nyúl figura jelezte az ünnep közeledtét, amely az Ozorai házaspár munkája volt. A térre raklapból készült kiülők is kerültek. Az Üveggyári nyugdíjas klub tagjai húsvéti süteményekkel kínálták a megjelenteket. A kezdés idejére teljesen megtelt a nagy tér. A város minden részéről érkeztek, nem csupán az óvárosból. A közeli idősotthon lakói is kilátogattak.

Dorner László köszöntőjében elmondta, hogy sokan és szeretettel dolgoztak azért, hogy ünnepi díszbe öltöztessék a teret és megszervezzék a programot, segítve azzal az ünnepre hangolódást.

Schwartz Béla polgármester köszöntötte a résztvevőket, és boldog ünnepeket kívánt mindenkinek.

Ez alkalommal a Padragi Színjátszó Társulat tagjai a Negyszögletű kerek erdő című vidám történetet adták elő, és Parrag Leonóra Nemes-Nagy Ágnes Tavaszi felhő című versét adta elő.

A programot a Dorner öntőde támogatta, az áramot a Marcipán cukrászda biztosította.

A húsvéti figurák az ünnepek alatt látogathatók.

 

(tisler)

 

Mindenki jól érezte magát az óvárosi húsvéton

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply