Idén is folytatódik a biliárdbajnokság

Fotó: Györkös

Korábban többször írtunk róla, hogy az Ajkai Városi Biliárdbajnokságot újraindították kitalálói. A versenybizottság a 2017/18-as évadra is meghirdette a bajnokságot, ami szeptember 30-án indult. A csapatok száma a tavalyi négyhez képest eggyel bővült.

A módosított városi versenyszabályzat szerint idén meccsenként és csapatonként négy egyéni és egy páros partit játszanak a hagyományos kézből játék szabályai szerint. Egy játékos maximum két meccset játszik, azaz egy egyénit és egy párost, így csapatonként minimum három játékos mérkőzik meccsenként. Egy meccshez két nyert játszma kell. Minden csapat szerepel kihívóként és vendégként is az őszi, illetve tavaszi fordulóban felváltva a három vendéglátóipari egységben. A mérkőzéseket szombatonként öt órától tartják. A bajnokságot négytagú csapat irányítja, akik a játékvezetők segítségével felügyelik a meccseket. Az elnök Heffler Zoltán.

A bajnokság eddigi nyolc fordulója alatt harminchat játékos szerepelt, köztük két hölgy is. A verseny jelenlegi állása szerint első a Bisztró1 csapata, második a Mókus, harmadik a Bisztró2, negyedik a Sandokán és ötödik a Rózsakert. Az egyéni eredményeket tekintve: Gyenese Csaba (Bisztró-1), Vers József (Mókus), Rocky (Bisztró-1), Herceg Zoltán (Sandokán) és Nagy István (Mókus) a sorrend.

Az őszi forduló december 3-án ér véget, ám január 6-tól folytatódnak a csapatküzdelmek szombatonként, egészen március 10-ig, ahol a csapatokat és a játékosokat vándorkupával, valamint oklevéllel díjazzák a szervezők.

Karácsony és szilveszter között egyén versenyt hirdetnek a biliárd sport kedvelőinek, ahol eldől ki az év legjobb játékosa a városban és a környéken. A megmérettetésre bárki jelentkezhet, aki a bisztróban jelzi részvételi szándékát az évzáró biliárdversenyre.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply