Idén is lesz tojáslövés, minősítő verseny

Eredményes évet zárt 2018-ban az Ajkai Technikai Tömegsport Egyesület, a gazdálkodása kiegyensúlyozott, az utánpótlásnevelés is sikeres – hangzott el az éves közgyűlésen, amelyet január 27-én tartottak a Civil házban.

Péntek Vendel, az egyesület elnöke beszámolójában elmondta, hogy a korábbi években megszokott rendezvényeiket idén is megtartják. Ismét lesz húsvétkor tojáslövő verseny, lehetőséget biztosítanak a pápai Bástya Mozgássérültek Egyesülete tagságának a sportnap megszervezésére. A két egyesület évek óta jó kapcsolatot ápol egymással.

Három minősítő lövészversenyt szerveznek 2019-ben a lőtéren, amelyek időpontja március 23, május 4. és október 12. A nevezők sportpisztollyal, kispuskával, központi gyújtású pisztollyal és zártirányzékú kisöblű puskával vehetnek részt a versenyben.

Az elnök elmondta, hogy az eszközállományuk jó, többek között 31 kispuskájuk, 22 légpuskájuk, egy légpisztolyuk, 22 sportpisztolyuk van. Megfelelő az együttműködésük az ajkai általános és középiskolákkal, a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolájának rendészeti tanulóival, akik náluk sajátítják el a gyakorlati tudást.

Tavaly 16 középiskolás lövész vett részt a diákolimpián, a Szent-Györgyi fiú csapata a hatodik helyen végzett. A felnőtt tagok mindegyike sikeresen szerepelt a minősítő versenyen. Az ATTE szakmai szervezetekhez is tartozik, tagja a Honvédelmi Sportszövetségnek, a Magyar Sportlövők Szövetségének és a Magyar Technikai Tömegsport Szövetségnek.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply