Ajkán, a gyermekkörzeten a hetvenes évek végétől napjainkig egy összetartó szuper csapat dolgozik illetve dolgozott.
Az évek folyamán egymást segítve végezték mindennapi feladatukat. Volt, hogy rendelőintézet, vagy kórház-rendelőintézet közalkalmazottjaként, később alapellátási dolgozóként, majd a háziorvos alkalmazottjaként dolgoztak. Rendelőik először a Semmelweis úton voltak, majd áthurcolkodtak a Petőfi utcába, később vissza tértek, a Semmelweis útra. A hetvenes, nyolcvanas években összekovácsolódtak, kirándulásokat, bálokat szerveztek, sport és tudás versenyeket nyertek. Minden évben jött a dolgozók gyermekeinek a Mikulás, aminek a szervezését és műsorát készítették, volt rendelőintézeti szilveszteri pohárköszöntés az év utolsó műszakjának végén. Az évek alatt a tanulásról sem felejtkeztek meg. Aztán egyszer csak elkezdtek cserélődni a dolgozók. Az első távozó Dr. Gimesy Ferenc főorvos volt. A dolgozók és a lakosság fájdalmára később Dr. Nagy Árpád is elment, már a mennyben gyógyítja a hozzá fordulókat. Később több gyermekorvos távozott a városból. Helyükre jól képzett, szakmájukat szerető más gyermekorvosok jöttek. Az asszisztensek közül többen más szakterületen helyezkedtek el. Egyre kevesebbet időt töltöttek együtt, bár még megtartották a névnapokat és az ötven évet betöltők születésnapjait, a nyugdíjas búcsúztatókat, de elmaradt a többi közös program. Egy szép napon valakinek, talán Áginak vagy Marikának eszébe jutott, hogy ez így nem mehet tovább! Kijelölt egy napot, a Nőnapot, amelyre évente egyszer összehívják a gyermekkörzet asszisztensi gárdáját. A dátumot már Bea januárban kijelöli, így mindenki tudd alkalmazkodni a betervezett dátumhoz.
Idén ez a dátum március 10-re esett a helyszín a Tó vendéglő volt. Ott voltak az aktív dolgozók, akik a nyugdíjba menők helyett látják el szép hivatásunk feladatait. Ott voltak azok, akik más szakterületen gyakorolják hivatásukat és ott voltak azok is, akik hosszú szolgálati idő után jól megérdemelt nyugdíjukat töltik, persze ők sem szakadtak el teljesen a munkától, hiszen ők végzik az aktív dolgozók helyettesítését. Tehát a csapat így kerek és reméljük még hosszú ideig ez így is marad. A finom vacsora után, az est folyamán előkerültek a gyerekek unokák fényképei. Szó esett a szakmánk új kihívásairól, nehézségeiről, persze volt tánc és ének. Lassan elfáradt a csapat és a jól sikerült este után elbúcsúztunk a majdani jövő évi találkozás reményével. Hazafele az úton az alábbi idézet ötlött az eszembe: „A búcsúzás nem számít, egyáltalán nem. Ami igazán számít, az az idő, azok a napok, amit az elválás előtt együtt tölt valakivel az ember, és azok az események, amiket együtt éltetek át, és amire emlékezni lehet.” /Patricia Reilly Giff/
Bakonyiné Nyitrai Gizella
Leave a Reply