Ha ilyen változékony, hol napos, hol esős időben lesz részünk júniusban, akkor a Bakony erdeiben sokféle ehető gombával találkozhatunk, melyeket előszeretettel szednek az erdőjárók, hogy aztán fantasztikus ételeket készítsenek belőlük. A szezon elején viszont nem árt néhány fontos tudnivalót feleleveníteni, a teljesség igénye nélkül pedig tallózunk a legismertebb nyári gombák között.
A Bakonyt, a Dunántúli-középhegység legnyugatibb tagját közepes gombatermő helyként tartják számon, mivel a nagyrészt mészkő és dolomit alapkőzeten képződő meszes (lúgos) talajok nem kedveznek a nagygombáknak. Ezt némileg ellensúlyozza csapadékgazdagsága, még akkor is, ha az esővíz az alapkőzet repedéseiben gyorsan eltűnik. Akik sokat járnak gombázni tapasztalhatták, hogy a tavalyi szezon szűkös volt gombából, kizárólag a csapadékosabb szeptember hozott néhány említésre méltó eredményt a környékünkön. A nyár sajnos gombadömping nélkül telt el, nem lehetett télre nagyobb mennyiséget akár fagyasztva, akár szárítva elrakni.
Az áprilisban meginduló ízletes kucsmagombák is jobbára Zala megyében és a Mártában fordultak elő idén is tömegesen, és a Parkerdőben csak elvétve lehetett tövisalja gombát találni. A biztos találathoz nagyon kell ismerni a lelőhelyeket, ez a közepes termetű, szürkésbarna, selymesen fénylő kalapú, rózsaszín lemezű gomba nagyon ízletes. Magyar neve arra utal, hogy a rózsafélék családjába tartozó tüskés, tövises cserjék tövében növő, gyökérkapcsolt faj. Gyűjtését csak május végéig ajánlják, mivel később könnyen összetéveszthető a melegigényes, súlyosan mérgező döggomba fajokkal. De most már június van, így azokat a gombákat kell figyelnünk, melyek a vegyes lomberdőkben és a tűlevelű erdőkben jellemzőek ilyenkor. Június elejétől jó eséllyel találkozhatunk a gombák egyik erdei fejedelmével az óriás pöfeteggel. Üde lomberdők, erdőszélek, rétek nitrogén tápanyagban gazdag talajainak gombája, szétvágva belseje fehér, fogyasztható, csakúgy, mint a kisebb termetű más pöfetegeké. Utóbbiak felhasználásánál általános szabály, hogy a feldolgozás során ketté kell vágni, s meggyőződni arról, hogy a metszéslap egynemű, frissen fehér. Ezzel elkerülhetjük a fiatal, teljes burokban megbúvó gyilkos galóca ételbe kerülését.
Kiadós esők után a legelőkön, réteken gyűjthetjük a mezei szegfűgombát, ezt talán mindenki ismeri, őszig biztonságosan szedhetjük, ezután viszont összetéveszthető a parlagi tölcsérgombával. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, mindenképp vizsgáltassuk be amit szedtünk, és a gyanús gombákat a többitől mindig rakjuk külön, különben a spórákkal összekeveredve a többi gomba is mérgezővé válhat.
A kilombosodott erdőt járva messziről feltűnik egy élénk, sárgás narancsvörös színű „kinövés” a fák – elsősorban puhafák – törzsén. Ez a sárga gévagomba, fiatalon gumószerű, majd legyezőszerűen kiterülő, emeletes növésű telepeket hoz létre. Tönk nélküli, enyhén savanykás ízű, kellemes illatú gomba, fiatal egyedeit fogyasszuk. Ritkás erdőkben, erdőszéleken, gyepekben, parkokban gyakori az erdőszéli csiperke, termesztett változata miatt talán ez a legjobban ismert gomba a laikusok körében. A világos kalap, karcsú tönk, gallér és rózsaszínből megbarnuló, feketedő szabályos lemezek a csiperkék jellemzői, gyűjtésüknél különösen figyelni kell a lemezszínre, mivel ezáltal elkerüljük a súlyosan mérgező, fehér lemezű galócákkal történő összetévesztést.
Lassan itt a nagy őzlábgomba szezonja is, fehér laza húsa nyersen enyhén mogyoróízű. Félárnyékkedvelő gomba, mely a Parkerdőben is tömegesen fordul elő. Rántva kiváló, a fagyasztást is jól tűri, így télre nagyobb adagokat rakhatunk el belőle. Vigyázzunk, a termetben és színben hozzá hasonló kerti őzlábgomba viszont mérgező. Lomb- és telepített fenyőerdeink gyakori gombája a vastaghúsú, tömzsi tönkű, zöldes kalapárnyalatú varashátú galambgomba. Varashátú jelzőjét onnan kapta, hogy kalapjának felülete táblás, rücskös pikkelyekre repedező. Rántva, gombafasírtnak, pörköltnek is kiváló.
Egyik legfinomabb gombánk az ízletes vargánya. A tinóru félékhez tartozó gomba. Kalapja barna, csöves termőrétege fehéresből zöldesbe vált. Vaskos tönkje hengeres-hasas, halványbarna színű, rajta finom világos hálózat figyelhető meg. Savanyú talajú erdeink gombája, ezért a Magas-Bakonyban ritka, de helyenként megtalálható. Elsőosztályú csemege, felszeletelve jól szárítható, így télen is kiváló ételalapanyag.
Számtalan gomba várja a lelőhelyén az ínyenceket júniusban, már csak a megfelelő mennyiségű csapadék hiányzik, hogy jókat lakmározhassunk belőlük a nyáron. Azonban ne feledjük, téves az a felfogás, hogy forrázással, a kalapbőr lehúzásával a gombát méregteleníteni tudjuk, vagy a „csigarágott”,” kukacos” gomba mindig ehető. Az is hiedelem, hogy csak az a gomba mérgező, melynek húsa vágáskor elszíneződik.
Az ismeretlen, vagy az éppen általunk ismert, de mérgező gombákat ne rúgjuk fel, ne tapossuk össze, mivel ezek a gombák az „erdő népéhez” tartoznak, fontos elemei a természetnek. Manapság a gombák is, más élőlényekhez hasonlóan veszélyeztetettek, védelmet érdemelnek.
Még egy fontos tanács, aki nem vizsgázott gombaszakértő, az soha ne készítsen el saját szedésű, vadon termő gombából úgy ételt, hogy előtte a gombákat nem ellenőriztette!
A gombás ételek a könnyen romló ételek közé tartoznak, lehetőség szerint ne tároljuk hűtőben, azonnal fogyasszuk el. Tartsuk be az erdőtörvényt, egyszerre 2 kilogramm gombánál személyenként ne szedjünk többet, mindig a tönk legalján vágjuk el késsel a gombát, hogy a gomba minden része azonosítható legyen, és jövőre is legyen bőséges termés.
V.H.A.
Leave a Reply