Ingyenes jogi segítség a sétálóutcán

jogasz napok

A város szívében szakemberek népszerűsítették a Jogpontok szolgáltatást május 17-én, hogy a lakosság minél nagyobb része ismerhesse meg a pozitív kezdeményezést. Ez egy integrált és ingyenes jogi segítségnyújtási forma, amellyel a munka világában nyújtanak támogatást ügyvédek és jogászok elsősorban munkavállalóknak, vállalkozóknak, álláskeresőknek, a pályakezdő fiataloknak és az ötven év felettieknek.

A projekt 2016. július 1-től működik országosan. Előzménye a Jogpont és a Jogpont Plusz szolgáltatás volt, amit a közelmúltban ismét meghirdettek, hogy rendezettebbé tegyék a munkaügyi kapcsolatokat Magyarország szerte. A pályázatot négy munkaadó érdek-képviselet és két szakszervezeti szövetség nyerte meg partnerségben. Az együttműködésen alapuló országos szolgáltatás célja, hogy regionálisan, így a Közép-Dunántúl egészén is ingyenes és anonim jogsegélyszolgálat jöhessen létre, ahol a munkaerő-piaci szereplők, tehát a munkavállalók és a vállalkozók is kaphatnak tanácsokat, vagy szakszerű jogi segítséget, ha szükségük van rá.

– Ez egy teljesen ingyenes és anonim tanácsadás mindazoknak, akik anyagi, személyi, vagy éppen szociális körülményeik miatt nem engedik meg maguknak, hogy alapesetben megfizessék az ügyvédi munkadíjat, de szükségük lenne segítségre. Nekik optimális lehetőség ez a projekt, ahol elsősorban munkajoggal, adójoggal, társadalombiztosítási vagy éppen cégjoggal kapcsolatban kérhetnek segítséget és tehetik fel kérdéseiket – tájékoztatta lapunkat Dr. Balikó Gergely, a Jogpontok szolgáltatás egyik ügyvédje, aki szerint a sétáló utcán tartott bemutatkozó rendezvény sikeresnek tekinthető, ugyanis a nap során több tucatnyian látogatták meg sátrukat és kértek tanácsot.

Az ügyvéd bízik benne, hogy a későbbiekben is sokak számára tudnak majd segítséget nyújtani. Az ingyenes jogsegély igénybe vehető személyesen az Ajkai Ipartestület irodájában (Vörösmarty utca 6.), ingyenes zöldszámon (06/80-77-88-00), valamint online és e-mailes formában is a projekt honlapján (www.jogpontok.hu) keresztül.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply