Internet segítségével kutatták őseiket

Domján János helytörténész bevezette a hallgatóságot a családfakutatás rejtelmeibe (Fotó: Györkös)

Egy bizonyos kor után legtöbbünkben megfogalmazódnak kérdések családunk eredetével kapcsolatban. Tudni szeretnénk, honnét származunk, mennyire kiterjedt a rokonságunk, mivel foglalkoztak őseink.

Családunk homályba vesző múltja címmel ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához kaptak segítséget az érdeklődők, Domján János családfakutatótól október 4-én, az Országos Könyvtári Napok programsorozat keretében.

Bölcskeiné Kocsis Zsuzsanna könyvtárvezető üdvözölte a megjelenteket a Városi Múzeumban, majd Simon Judit könyvtáros közreműködésével láthatták a kivetítőn, hogy a számítógépes technika segítségével hogyan lehet bolyongani a több évszázados dokumentumok között nemzedékről nemzedékre.

Megtelt a múzeum az előadásra

Domján János helytörténeti kutatásokkal foglalkozik, de ahogy egyre mélyebbre ásta magát egy-egy témába, úgy került közelebb a genealógia tudományához, amely lényegében származástan. A nemzedékek, családok történetét, leszármazási rendjét tanulmányozó történeti segédtudomány.

Az előadáson beszámolt róla, hogy milyen forrásokat lehet felhasználni a kutatásokhoz. Elsőként a szájhagyomány útján szerzett információkat érdemes összegyűjteni a rokonoktól, szomszédoktól, ismerősöktől. Majd az írott források következnek. Ezek lehetnek bibliákban, imakönyvekben, anyakönyvekben fellelhető adatok. Információul szolgálhatnak tárgyi emlékek is: síremlékek, fényképek, levelek.

A jegyzetfüzetek is előkerültek egy-egy információ rögzítésére

Mindezen ismeretek birtokában lehetséges igénybe venni a számítógép adatbázisát. Ilyenek a Geni.com, a Family Search, My Heritage és a MACSE. Felhasználásukkal eljuthatunk születési, házassági, halotti anyakönyvi kivonatokhoz, amelyek lehetnek egyháziak és polgáriak, de felkutathatóak a gyászjelentések és a világháborús veszteséglisták is.

Bölcskeiné Kocsis Zsuzsanna könyvtárvezető üdvözölte a vendégeket és az előadót

Innét aztán már nincsen visszaút! Aki belevág az minden szabadidejét a kutakodással tölti. Keresi a hiányzó láncszemeket és ha rátalál, az különös élményt jelent számára. Elkészítheti az általa kiválasztott formát az ábrázolásra, amely lehet fa formájú, rajzos-vázlatos és könyv formátumú. Napjaink egyik legszebb ajándéka, ha szeretteinket családfával lepjük meg.

Az előadáson nagy volt az érdeklődés. Szemlátomást városunkban sokan kutakodnak múltjuk iránt, hiszen mindnyájunk legerősebb köteléke a család. Domján János sikeres kiadványai és útmutatásai révén pedig folyamatosan növekszik a kutatással foglalkozók száma.

                                                                                                                                                                   Cs.B.É.

This slideshow requires JavaScript.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply