Ismét fellendülőben a kulturális élet – Művészeti Stúdió indult városunkban

Fotó: Rücker

A tanulás, a fejlődés akár egy életen át tartó folyamat is lehet, ami jobbá, tartalmasabbá, érdekesebbé teheti saját világunkat. Aki már túl van életének első néhány szakaszán, annak sem kell lemondania róla. A grafikusművészek szerint, aki motivált mindenre képes. Csabai Tibor, az Ajkai Grafikai Műhely vezetője és Horváth Réka, a műhely fiatal tagja, elsősorban azzal a szándékkal fogtak bele a művészeti stúdió létrehozásába, hogy hiánypótló kezdeményezésükkel lehetőséget adjanak a művészetet kedvelő felnőttek számára. Első találkozójukat november 9-én, a Babucsa Civil Házban tartották.

A Babucsa Civil Ház ad otthont a foglalkozásoknak

A felnőtt korosztály mellett a felvételi előtt álló diákokat is szívesen fogadták. Céljaik szerint jó hangulatú, családias légkörben képzelik el a kikapcsolódást nyújtó foglalkozásokat. A művészetre érzékeny, kreatív alkotók a délutánok alkalmával megismerkednek majd a különböző korok stílusirányzataival. A rajz az alapja a művészetnek. A szakképzett oktatók segítségével megtanulhatják a tradicionális rajzolást. Bármilyen meglepően hangzik, nem rajztudás kell hozzá, hanem inkább nagyon sok szorgalom. Akinek van ehhez kedve és kézügyessége, az tréningezheti magát, kihozhatja magából a maximumot, kibontakozhat. Ha valaki már gyerekkorában is nagyon érdeklődött a művészeti ág iránt, de a későbbiekben a mindennapi élet ezt nem tette lehetővé, most pótolhatja. Megtalálhatja vagy fejlesztheti a stílusát, esetleg a jobb agyféltekés rajzolás után ebben is kipróbálhatja magát. A művelődési központ helyet biztosít az alkotások bemutatására is.

A csoporthoz még néhányan csatlakozhatnak, minden csütörtökön fél ötkor kezdődnek a foglalkozások a Babucsa Civil Házban.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply