Ismét lesz Ajkai Századok! – Megalakult az Ajkai Helytörténeti Klub

Fotó: Bosits Évi

Városunk amatőr helytörténet-kutatói magas szinten művelik és ismerik a kutatás aprólékos, mindenre kiterjedő feltáró, tudományos tevékenységét. Ők azok, akik eligazodnak a levéltárak rengetegében és nemcsak tényeket, adatokat közölnek, hanem az adott korban élt embereket felkutatva hiteles korképet rajzolnak.

Tilhof Endre, talán az egyedüli szakember, aki a képzettségének köszönhetően munkája mellett folytatta ezt a tevékenységet, míg mások főként nyugdíjba vonulásuk után megnövekedett szabadidejüket próbálják hasznosan, tartalmasan eltölteni. Ki a családjának, ki a lakóhelyének, vagy a munkahelyének a régmúltjára kíváncsi. Van, aki az internet kínálta lehetőségeket használja ki. Néhányan házról házra járnak, hogy a még fellelhető tárgyakra és emlékekre akadjanak. Mások a levéltárak dokumentációit és az anyakönyvi kivonatok sokaságát lapozgatják. Mindnyájukat a kíváncsiság, a rátalálás élménye vezérli. Természetesen mindehhez egy jó adag településszeretet társul.

Tilhof Endre

A Városi Múzeumban február 21-én Tilhof Endre nyugalmazott könyvtárigazgató kezdeményezésére alakult meg a lelkes lokálpatriótákat tömörítő, baráti együttműködésen alapuló Ajkai Helytörténeti Klub, 12 településéért tenni akaró városvédő közreműködővel. A csoport a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ égisze alatt működik, akik támogatják a klub működését, minden segítséget megadnak a tagoknak, ahhoz, hogy gyarapítani tudják a város helytörténeti kincsét.

A klub legfőbb célja, hogy a 2013-ban felfüggesztett Ajkai Századok folyóiratot, amely Nagy Lajos főszerkesztő sajnálatos halálával megszűnt, újra megjelentesse. Mindezt a művelődési központ vezetése messzemenőkig támogatja. A kiadvány ez évi szerkesztését Heffler László vezeti és koordinálja. A szerkesztő bizottság további tagjai: Horváth László, Varga György, és Csendesné Bosits Éva. Tilhof Endre vállalta a lektori munkákat. A klub munkájában részt vesz Poór Andrásné, dr. Gasztonyi Erzsébet, Áment Márton, Sipos Ottó, Domján János és Bölcskeiné Kocsis Zsuzsa szakmai igazgatóhelyettes, a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ képviseletében. Angermayer Judit muzeológus, a múzeum részéről támogatja a csoportot. A klub nyitott azok számára, akik kedvet éreznek és részt kívánnak venni a város és a környező településrészek múltjának felkutatásában, feldolgozásában.

Az idei szám fő tematikája az I. világháború köré fonódik. A klubtagok fiókjaiban, már találhatóak a témával kapcsolatos hiteles, történelmi alapossággal megírt munkák. Ugyanakkor várják a tárgykörrel kapcsolatos dolgozatokat bárkitől, amellyel gazdagodhat a város száz év távlatában és készen állnak a megjelentetésre. A kéziratok leadásának a határideje július 31.

Az Ajkai Századokat a tervek szerint az I. világháború befejezésének a centenáriuma tiszteletére szervezett városi programsorozat részeként jelentetik meg.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply