Ismét várja a diákokat az online közlekedési tudáspróba

2019-ben kezdődött az a nagyszabású közlekedésbiztonsági program, melyet általános iskolások számára készített az Innovációs és Technológiai Minisztérium az „Aktív Magyarországért” program keretében, több szakmai szervezet közreműködésével. Ennek előzménye egy 2018-ban összeállított „Közlekedő kisokos munkafüzet”, melynek célja a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedés előmozdítása. Ezek a füzetek szerte az országban eljutottak az általános iskolákba, mintegy 380 ezer diákhoz, és 2019-ben a digitális változata is elkészült, mely a KRÉTA rendszeren keresztül használható oktatásra.

A szakmai anyagot az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága, a Közlekedéstudományi Intézet, a Bringaakadémia, valamint a Magyar Kerékpárosklub állította össze, a korosztálynak megfelelő ismeretanyaggal. 2020-ban el is indult a tudáspróba a 4-6.osztályosok számára, az idei online kitöltési lehetőség pedig március 1-jétől március 12-ig tart négy évfolyamon. A 4-5. évfolyamon a közlekedési alapvizsga letétele elvárt, a 6-7. évfolyamon pedig ajánlott. A diákok a közlekedési tudáspróbának hetente egyszer futhatnak neki, és a sikeresen teljesítő, legalább 80 százalékos eredményt elérő tanulók névre szóló tanúsítványt kapnak. Ha valakinek nem sikerül teljesíteni a tudáspróbát március elején, akkor a tavaszi szünet után, április 19- 30. között újra próbálkozhat.

KRESZ-oktatás a Fekete-Vörösmartyban

Kiemelt cél, hogy a gyermekek tudatosabban és biztonságosabban mozogjanak a hétköznapi forgalmi szituációkban, ezzel megelőzve a baleseteket és a balesetveszélyes helyzeteket. Városunkban ennek a programnak az indulása előtt is számtalan közlekedésbiztonsági rendezvényt és akciót bonyolítottak le a szakmai szervezetek együttműködve az óvodákkal és az iskolákkal. A biztonságos közlekedés elsajátítását az ovizsaru program is segíti a legkisebbeknél, a láthatósági mellényben közlekedő óvodáscsoportok tavasszal és ősszel szervezett keretek között járják a várost. Gyuris Mónika rendőr százados, kiemelt bűnmegelőzési főelőadótól megtudtuk, hogy a vírushelyzet okozta korlátozások feloldását követően rögtön indulnak ezek a programok, a tudáspróba kapcsán pedig reméli, hogy az általános iskolások már jóval több információ, elsajátított ismeret birtokában vesznek majd részt ezeken az eseményeken. A kerékpáros közlekedés tavaszi megindulásával különösen nagy hangsúlyt kell fektetni az iskolába biciklivel közlekedő gyermekek biztonságára a reggeli tumultusban, és a hétvégi megnövekedett forgalomban. Mindehhez nagyban hozzájárultak az évente szervezett Európai Mobilitási Hét programjai is, ahol a város összes oktatási intézményébe eljutottak a közlekedéssel kapcsolatos események. Tavaly szeptember 16-22-e között a szigorú korlátozások enyhítése után megvalósulhattak ezek a rendezvények, melyet a tervek szerint idén is szeretnének lebonyolítani a szervezők hasonló módon az eddigiekhez. A „Bringázz, gyalogolj, fuss” pályázat is nagyon nagy népszerűségre tett szert tavaly, remélhetőleg idén már nemcsak online fotópályázat, hanem városi területeken megvalósított akciók is lehetnek a Mobilitási Hét keretében.

„A gyerekek szeretik, élvezik a közlekedési helyzetek megoldását”- tudtuk meg Horváth Csaba pedagógustól, aki az Eötvös Loránd- Kossuth Lajos Általános Iskolában felelős a tudáspróba megvalósításáért. Ők már 2016-ban, az országos program megjelenése előtt szerveztek a gyerekeknek KRESZ teszteket, ahol a gyalogos és a kerékpáros ismereteket oktatták. Mivel nagyon népszerű a „Bejárható Magyarország” programjuk, ezért azok a diákok, akik ehhez csatlakoztak és kerékpáros túrákat is tesznek, kiváló közlekedési alapismeretekkel rendelkeznek. A jelenlegi tudáspróbát is szervezett keretek között bonyolítják, melyhez a negyedik osztályosok a nyomtatott közlekedési kisokosból tudnak felkészülni, szülőkkel otthon gyakorolni, és a tanító nénik segítségével vizsgáznak online. A többi évfolyamon a gyakorlás is online zajlik tesztek segítségével, ahol rögtön a feladat után a jó válasz is olvasható, így jobban rögzül az adott feladat helyes megoldása. Természetesen, mint mindegyik általános iskolában most nekik is hiányzik a terepgyakorlat, de bíznak benne, hogy hamarosan a szervezett kerékpáros túrák alkalmával is bizonyíthatják, hogy biztonságosan tudnak közlekedni.

V.H.A.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply