Isten éltesse, Frigyes atya!

Frigyes atya 1990 óta teljesít szolgálatot Ajkán, a Jézus Szíve Plébánián (Fotó: Györkös)

Megtelt a Jézus Szíve Plébánia február 11-én, a háromnegyed tízkor tartott szentmisére. A padokban ünneplő ruhás hívek foglaltak helyet. Jeles alkalom volt ez. A szentmise keretében köszöntötték 70. születésnapja alkalmából Bakos Frigyes esperes, plébánost.

A kerek évfordulón dr. Márfi Gyula érsek köszöntötte a negyvenhét éve szolgáló atyát, majd a hitoktatók, az egyházközség tagjai, valamint a Szent Cecília kórus képviselői mondtak köszönetet, végül a diakónusok nevében Szijártó László plébános szólt.

– Isten ajándéka, hogy 47. éve szolgálhatok. Erőt ad ehhez a hívek  szeretete és a segítőimé, akikre mindig számíthatok.  Pappá szentelésem óta – ami 1971-ben volt – hatodik főpásztorom Márfi érsek atya, aki már többször látogatott templomunkba bérmálás vagy egyéb ünnepek alkalmából – szólt az ünnepelt.

Az egyház február 11-én megemlékezett a szegényekről és a betegekről is. Dr. Márfi Gyula szentbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a betegségnek, a szenvedésnek fontos szerepe van a hívő ember életében. Lehetőséget ad arra, hogy szembenézzünk önmagunkkal, számot vessünk életünkkel, elgondolkodjunk, hogyan élhetnénk szebben, tudnánk jobb emberré válni. A szenvedés megerősít bennünket. A betegség fájdalmas, de ez a fájdalom nem céltalan. A kőnek, ha érezne, fájna, amikor faragják, de a szobor, amit alkotnak belőle, sokakat gyönyörködtet. A szenvedés is képes arra, hogy kihozza belőlünk a jót. Márfi atya hozzátette, hogy 1943-ban született, amikor nehezen lehetett orvost elérni és kisgyermekként gyakran betegeskedett.  Ekkor kezdett gondolkodni az élet értelméről, került közel Istenhez. Ez az út vezette őt a papi pályára.

A szentmise végén Szijártó László, aki ma már Pápán plébános, diakónusként Ajkán töltött másfél évet Frigyes atya mellett, elmondta, az akkor tapasztalt szeretet, gondoskodás jó alapot biztosított a papi pályafutásához. Megtapasztalta, hogy mit jelent a szolgálat, az alázat, és mekkora erőt ad a feltétel nélküli szeretet. Frigyes atya állt mellette élete legszebb és legszomorúbb perceiben, amikor pappá szentelték és amikor három hónappal később meghalt az édesapja.

Névjegy: Bakos Frigyes Káptalanfán született 1948. február 8-án. Győrben szentelték pappá 1971. június 17-én. Sümegcsehin szolgált 1971 és 1973 között, majd Kaposváron a Jézus Szíve templomban 1973-től 1978-ig. Zselickislakon volt plébános 1978-től 12 évig. Ajkán a Jézus Szíve Plébánián 1990 óta teljesít szolgálatot.

 

 

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply