Játékosan is meg lehet tanulni programozni!

Takács Viktória szívesen visz be új eszközöket óráira, itt a micro:bit működését magyarázza (Fotó: Györkös)

Rendhagyó, kreativitással fűszerezett informatikaórák voltak a Bródy Imre Gimnáziumban az elmúlt két hétben, ugyanis a tanulók Micro:bitek segítségével bővíthették számítástechnikai és főként programozói ismereteiket. Az apró, programozható kontrollereket az ELTE T@T hálótól kapta kölcsön az iskola.

A Micro:bit egy apró programozható számítógép, amit azért terveztek, hogy a tanulás és a tanítás egyaránt könnyű és mókás legyen. Az animációk, futófények, dallamok és ledes ábrák készítésére alkalmas eszközt alapvetően alsós gyerekeknek fejlesztették ki a BBC közreműködésével Angliában, hogy játékos formában sajátíthassák el a kódolást és a programozást. A Nyugat-európai államokban népszerű tanítási segédlet hazánkban még csak most kezdi bontogatni a szárnyait, Magyarország ugyanis eléggé megkésett ezen a területen, pedig a Micro:bitek segítségével számtalan lehetőséget aknázhatnak ki a leleményes diákok.

Mit mutat az eszköz? Hogy lesz ebből animáció?

Jól látszott ez Takács Viktória informatikatanár humoros, de annál szakszerűbb óráján is, ahol az alapok elsajátítása után már a saját ötleteiket akarták megvalósítani a fiatalok. Ott jártunkkor a 10/G-sek tesztelték a szerkezeteket. A diákok könnyen kezelhetőnek és látványosnak tartották a panel nyújtotta lehetőségeket, főleg, hogy a számítógéphez csatlakoztatott kontrollereket egy online felületen lehet programozni, tehát akkor is láthatja a fiatal min dolgozik, ha épp nem rendelkezik ilyen eszközzel. Az ötletek meg is oszthatók a világhálón, így bárki továbbfejlesztheti azokat.

– Azt tapasztaltam, hogy a fiatalok tetszését elnyerte a Micro:bit, ugyanis meg tudták mutatni a kreativitásukat és saját személyiségüket általa. Szárnyakat kaptak és olyan ötleteket valósítattak meg, amik nekem eszembe sem jutottak volna, de ez nem is csoda, hiszen másképp látják a világot. Az eszköz sikerélményt hozott a srácoknak és azokat a tanulókat is el lehetett érni vele, akik nem kedvelik annyira az informatikát  – tudtuk meg a tanárnőtől, aki szerint komoly programozási tapasztalat is gyűjthető így, ha valaki nyomon követi a forráskódokat, az pedig sosem baj, hiszen az okosházak, okoseszközök világában, jó, ha a fiatal tudja mi hogyan működik.

Az online program..

Mátai Dorina a 10/G-ből elárulta, hogy érdekesnek találta a rendhagyó tanórát és otthon utána fog nézni a programmal kapcsolatos további lehetőségeknek, ugyanis fantáziát lát a Micro:bit programozásában. Consuegra-Sotolongo Gábor Luis pedig már tovább is lépett az „elméleti síkon”. Viktória óráját követően a zsebpénzéből vásárolt egy ilyen eszközt és össze is állította az első önálló projektjét, amihez szünetben kért egy kis plusz segítséget a tanárnőtől.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás