Jelesre vizsgáztak Benedek Elek meséiből

A tavalyi Országos Mesevetélkedő Megyei Döntője után bizakodóak voltak a jövőre való tekintettel a tósokberéndi Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola harmadikos diákjai, hiszen akkor két díjat is bezsebeltek. Idén már az elmúlt év tapasztalatát felhasználva negyedikesként készültek az egész országra kiterjedő versenyre, amelyben a döntőt célozták meg. A 23. alkalommal kiírt versenysorozatban Benedek Elek előtt tisztelegtek születésének 160. és halálának 90. évfordulója alkalmából. A nagy mesemondó 13 meséjéből kellett felkészülniük.

A mesékkel kapcsolatban ellentmondóak még a szakemberek vélekedései is. Mégis abban mindnyájan egyetértenek, hogy hozzájárulnak a gyermekek személyiségének a fejlődéséhez. A mesét hallgatók, olvasók hamarabb megtanulnak olvasni, szebben rajzolnak, fantáziájuk sokkal élénkebb, sőt az érzelemvilágukra is kihat. Meg tudják különböztetni a jót a rossztól, amely később a véleményalkotásukban játszik szerepet. Így a Benedek Elek mesék feldolgozása minden csapat számára hasznos volt, amelyeket a gyerekek majd a későbbiekben kamatoztatnak.

Stílszerűen a jutalom is mesekönyv volt

A versenyben fordulónként 7 feladatot kellett megoldani a második, harmadik és negyedik osztályos kisdiákoknak. A feladványok között szerepeltek villámkérdések, igaz-hamis feladatok, valamint keresztrejtvény és totó. Nehezebb tudáspróbával is meg kellett birkózniuk, amikor időrendi sorrendbe kellett rendezni a történéseket egy mesén belül, vagy idézni kellett egy-egy mesealaktól.

Veszprém megyében 20 település 24 iskolájának 85 csapata mérte össze tudását a sorozatban. Az iskolai, városi versenyeket követve a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban megrendezett területi fordulón, majd a megyei könyvtárban lebonyolított elődöntőn kellett helyt állniuk.

A diákok meseillusztrációit külön pontozták

Végezetül a legjobb 12 csapat jutott be az ötödik fordulóba, a megyei döntőbe, amelyet Veszprémben rendeztek meg április 15-én. A feladatokat a katolikus iskola 4/A osztályának Varázslók nevű csapata oldotta meg a legsikeresebben Keresztes Adél, Csanádi Zara, Gálovics Emma, Tóth Boglárka összetételben.

Különösen sokat köszönhetnek Csanádi Zara anyukájának, Barbarának és Dallos Gizellának, az osztályfőnöküknek, valamint szüleiknek. A meseillusztrációk versenyében is felállhattak a képzeletbeli dobogóra, itt Szalai Lászlóné Rita segítette az eredményes szereplést.

Az egész versenyt figyelembe véve mindenhol első helyen végeztek. Kiváló teljesítményükkel, így egyedül ők fogják képviselni Veszprém megyét május 13-án, Hódmezővásárhelyen az országos döntőben.

Az áprilisi megyei versenyen Ajkáról még harmadik helyezett lett a Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium Mesemanók csapata, ezen iskolából a Bölcs baglyok a tizenegyedik helyen zárták a versenyt.  Hetedik lett a tósokberéndi Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola Főnixmadarak nevű csoportja.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply