Jó híre van országosan is az ajkai duatlonnak

Fotó: Györkös

Harmadik alkalommal rendezte meg  a TovaFutók SE Ajkán a duatlon versenyt. Az október elsején tartott megmérettetésre 325 sportoló regisztrált, hogy futva és kerékpáron teljesítse az életkorának megfelelő távot. Az országos verseny a megyei B kategóriás diákolimpia fordulója is volt.

A versenyre több, mint harminc városból érkeztek egyéni versenyzők és sportegyesületek. A duatlonon részt vett Kindl Gábor, aki több mint ötvenszeres ironman és teljesítette sok más mellett a legkeményebb, hawaii ironman versenyt is.

A Debreceni Sportiskola és a székesfehérvári Family Tree tagjai elmondták, hogy az ajkai erőpróbának sportolói körökben nagyon jó a híre, kiváló a szervezés és a versenyzők között sokszoros bajnokok is vannak a legtöbb korcsoportban, így a részvétellel mindenki fel tudja mérni azt, hogy hol tart a legjobbakhoz képest, mennyit kell még tennie az eredményességért.

Dr. Péntek Zoltántól, a szervező egyesület elnökétől megtudtuk, hogy a verseny egyre népszerűbb. Az első ajkai duatlonon, – amit 2016. októberben tartottak – 125 sportoló állt rajthoz, a másodikon, ami idén áprilisban volt, már csaknem megduplázódott a létszám, ugyanis 230 jelentkezést regisztráltak. A jelenlegi feltételekkel és formában 500 résztvevőig tudják elfogadni a nevezést, ha többen lesznek, vagy nagyobb hely kell, vagy a verseny lesz hosszabb. A mostanin az indulók csaknem fele ajkai volt. Többen dobogós helyen végeztek.

A duatlonon részt vett a három ismert rádiós műsorvezető, Rákóczi Ferenc, Vadon János és Sebestyén Balázs, sőt Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozót is láthatták a szemfülesek, aki a diákolimpiai helyezetteknek adta át az érmeket.

Fotó: Albert Katalin

Eredmények:

Kicsik (2010-2011) Hubai-Moura Santiago (6 perc 6 másodperc), Hubai-Moura Gabriel (6:10), Kósa Bence (6:38), (mindannyian ajkaiak) valamint Kendeh Sára (6:34, Lesencefalu) Fürjes Flóra Emma (6:49 Balassagyarmat), Kámán Emma (8:8, Budapest).

Újonc 1 kategóriában  (2008-2009) Kárpáti Máté (8:44), Németh  Dániel (8:56, Budapest), Várnai Dávid (9:13, Székesfehérvár), és Tóth-Mogyorósi Zora (9:04, Debrecen), Mayer  Luca (9:17, Ajka), Kendeh Panna (9:40, Lesencefalu).

Újonc 2,  A kategória (2006-2007) Ganesz Ádám (13 perc, Székesfehérvár), Végh Barnabás (13:34, Székesfehérvár), Hoffmann Krisztián (14:29, Debrecen), valamint Tóth- Mogyorósi  Hanna (13:39, Debrecen), Csőgör  Brigitta (14:45, Délegyháza), Várnai  Lili (14:51, Székesfehérvár).

Újonc 2 (2006-2007)  B kategória: Kovács Botond (15:18, Veszprém), Dlabig  Bálint (15:32, Tata), Pomázi  Ákos (16:24, Ajka), Katavics  Lili (15:22, Szombathely), Böhm  Szófia (16:20, Ajka), Kabai Szófia (16:25, Budapest).

III. korcsoport (2005-2006) Iróczki Lázár (13:01, Magyarpolány), Monostori Noel (13:39, Ajka), Szabó Barna (14:46, Ajka), Birnbauer Dalma (15:24, Veszprém), Pegán  Petra (16:54, Ajka).

Gyermek (2004-2005)  A kategória Kárpáti Ákos (21:05), Lédeczi Péter (22:13, Székesfehérvár), Molnár  Levente (23:10, Körmend)), Várnai  Dóri (23:59, Székesfehérvár), Sefcsik  Ildikó Vivien (25:42, Veszprém-Gyulafirátót).

Gyermek (2004-2005) – B kategória Jassó  Zalán (24:07, Székesfehérvár).

IV. korcsoport (2003-2004) Rózsa Csongor 24:46), Juhász  Gábor (26:20),  Trombitás Gergő (29:30, mindhárman Városlőd) Rezneki Fanni (27:53, Ajka).

Serdülő (2002-2003)  A kategória Krajczár Dominik (33:49, Oroszlány), Rezeli Roland (36:46, Veszprém), Rugovics  Boglárka (39:33, Veszprém).

Serdülő (2002-2003) B kategória Mayer Barnabás (40:28, Ajka), Soós Evelin (41:05, Kaposvár), Pegán Ágnes (43:08, Ajka),  Farkas Zsóka (47:39, Ajka).

V. korcsoport (2001-2002) Lakatos  Patrik (34:15), Németh  Balázs (37:45), Stáhl  Donát (38:13), Szalai Pálma (44:52), Reiner  Judit (47:45), Borsos  Fanni (51:05, mindannyian Ajka).

Ifjúsági (1999-2001)  A kategória Dévay  Zsombor (27:55, Székesfehérvár), Rezeli Martin (33:10, Veszprém), Tápai Balázs (33:17, Hódmezővásárhely),

Ifjúsági (1999-2001)  B kategória Molnár Marcell (31:41, Szombathely), Huszár Ákos (45:25, Budapest), Bereczki  Karina (38:48, Székesfehérvár) Jójárt  Réka (46:01, Veszprém), Nagy Székely Gyöngyvér (46:01, Balatonszőlős).

VI. Korcsoport (1998-2000) Monostori  Samu (31:36, Ajka), Imre  Kornél (32:24, Veszprém), Koller  Krisztián (36:11, Ajka).

Felnőtt (1978-1998)  A kategória Dévay  Márk (27:35, Székesfehérvár), Janota  Zoltán (29:55, Nagyatád), Burján  Jenő (30:38, Veszprém), valamint Hubai Tímea (35:08, Ajka), Czafit  Zsuzsanna (37:39, Veszprém), Horváth  Mária (43:23, Veszprém).

Felnőtt (1978-1998)  B kategória Kovács  Loránd (33:16, Ajka), Perger Gergely (34:42, Ajka), Szabolcsi András (34:51, Orfű), valamint Balogh Barbara (34:55, Oroszlány), Albert Katalin (38:06, Ajka), Kovács  Veronika (39:05, Pápa).

Szenior 1 (1968-1977) A kategória Kindl Gábor (32:17, Budapest), Csőgör  Péter (34:42, Délegyháza), Cser  Csaba (35:19, Csór), Szőke  Marianna (37:21, Székesfehérvár), Szijjártó  Krisztina (37:35, Ajka), Szeibert Anikó (40:05, Székesfehérvár).

Szenior 1 (1968-1977)  B kategória Monostori  József (33:03, Ajka), Damsits Krisztián (34:11, Székesfehérvár), Szűr Krisztián (34:37, Ajka), Juvanzic  Edina (34:53, Dunaújváros), Bujna  Lilla (41:55, Ajka), Csögör  Brigitta (42:02, Délegyháza).

Szenior 2 (1953-1967)  A kategória Szabolcsi Attila (37:42, Orfű), Fejes  Gábor (37:42, Jenő), Müller József (39:07, Ajka).

Szenior 2 (1953-1967 ) B kategória Tóth Attila Zoltán (37:43, Székesfehérvár), Papp Ferenc (47:09, Ajka), Ilosvai Ferenc (48:50, Szekesfehérvár), Jankó Ilona (44:09, Ajka), Benedek Zsuzsanna (50:02, Ajka), Burján  Ernőné (56:31, Pápa).

(ta)

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply