A jó párkapcsolat alapja önmagunk és a másik ismerete

Volt, aki meg is örökítette az előadást (Fotó: Tisler)

Az tud jól működő kapcsolatot létrehozni, az életben sikereket elérni, aki ismeri önmagát, nyitott, ha kell, tud változtatni a szemléletén, a hozzáállásán és legfőképp saját magán.

Gócza Anikó párkapcsolati tanácsadó a Városi Múzeumban tartott  előadásában elmondta, hogy sokakban a valóságtól távol álló, kiszínezett kép él a társról, a másik emberről. A hosszú távú jó kapcsolat titka pedig az, hogy ismerjük a másikat, reális kép éljen róla bennünk. Ismerjük őt és magunkat is. Tudjuk, mi az erősségünk, mi a gyengénk. Az csak úgy megy, ha leásunk jó mélyen a múltunkba. Átgondoljuk, milyen történések, élmények alakították ki azokat a tulajdonságainkat, amelyeken úgy érezzük, hogy dolgoznunk kell.

– Én most itt állok a hallgatóság előtt, kifejezem a gondolataimat, megmutatom magamat – mondta Gócza Anikó. – Vannak, akik úgy gondolják, szeretem megmutatni magam. Pedig épp az ellenkezője igaz. Nem szeretek szerepelni, csak megértettem és tudomásul vettem, ha valamit el akarok mondani, segíteni akarok másoknak, akkor ez a legjobb eszköz arra, hogy kiállok. Már gyermekként sem szerettem szerepelni. Irtóztam a farsangtól, amikor jelmezben ki kellett állnunk a fél iskola elé és verset mondani. Nem éreztem jól magam az anyák napi és a karácsonyi műsor előtt sem. Sokáig nem értettem ennek az okát, majd leástam a múltamba, és rájöttem. Kislányként szerettem forogni, hogy a szoknyám pörögjön. Édesanyám mindig rám szólt, hogy ne produkáljam magam.

Gyermekként a családdal templomba járt vasárnaponként és mindig az ünneplő ruhát kellett ilyenkor felvennie. Nem értette ennek az okát.

– Úgy gondolom, hogy sok olyan szokásunk van, amelyet már túlhaladott az idő, vagy csak a megszokás miatt viselkedünk úgy – mondta a tanácsadó. – Nem árt néha felülvizsgálni a szokásainkat, elgondolkodni azon, hogy mit miért teszünk. Amiről úgy látjuk, hogy nem hasznos, bármikor lehet változtatni. A változás és a változtatás kényelmetlenséggel járhat, ki kell lépni a komfortzónánkból. Kérdezek embereket, hogy ha rossz az adott élethelyzet, miért nem változtatnak. Gyakran az a válasz, hogy idős vagyok én már ahhoz. Gratulálok, ha rossz volt az elmúlt 40-50 év, akkor legyen rossz a következő pár évtized is? Változtatni mindig lehet, az nem életkorfüggő. A halogatás rossz döntés. Azzal, hogy a szőnyeg alá söpörjük a problémákat, nem oldjuk meg. Csak egyre nagyobb lesz, majd egyszer hasra esünk benne. Ha valami szerintünk nem jó egy kapcsolatban, azonnal meg kell beszélni.

Gócza Anikó elmondta, neki is volt sikertelen párkapcsolata. Amikor leültek a párjával, hogy megbeszéljék, kiderült, számos sérelmet őriz. Annak, hogy ki miért nem szól, több oka van. Néhányan úgy érzik, megbántanák a társukat. Mások várnak, hogy majd elmúlik. De nem múlik, hanem egyre rosszabb lesz. A problémát pedig a megfelelő időben és stílusban kell megfogalmazni, hogy ne legyen sértő.

– Az a baj, gyakran csak azt hisszük, hogy ismerjük a másikat – fogalmazta meg. – Tudjuk a nevét, azt, hogy hol dolgozik, a családi állapotát, talán azt is, hogy mivel foglalkozik szabad idejében. De ez még nem azonos azzal, hogy tudjuk ki ő, mi az értékrendje, mik a céljai, milyen hatások érték az élete folyamán. A szavakon sem mindenki érti ugyanazt. Ha megbántottuk a másikat, kérjünk bocsánatot. Az a kapcsolatunknak és a lelkünknek is használ.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply