A JOBBIK VÁLASZTÁSÉRTÉKELŐJE

Vona Gábor, a Jobbik elnöke (b) gratulál Rig Lajosnak, a párt országgyűlési képviselőjelöltjének Tapolcán április 12-én. Az adatok 99,13 százalékos feldolgozottsága alapján Rig Lajos kapta a legtöbb szavazatot. MTI Fotó: Varga György

Nix Orbán Viktor, nix Fidesz

Történelmi győzelmet aratott a Jobbik, először tudott ugyanis olyan politikai párt országgyűlési egyéni mandátumot szerezni, amely nem volt részese az elhazudott, elsikkasztott rendszerváltozásnak – jelentette ki Vona Gábor vasárnap este Tapolcán, a veszprémi hármas számú választási körzet eredményeinek csaknem teljes feldolgozottságát követő sajtótájékoztatóján.

A Jobbik elnöke úgy fogalmazott: pártja megszerezte története első egyéni mandátumát, ráadásul a Dunántúlon, ezért érdemes elgondolkodni azon, mi lehet Kelet-Magyarországon.

– Elbukott az arrogancia, a tisztességtelenség, a fenyegetés és a korrupció. Eddig működött egy rendszer, ami a félelemkeltésre, a zsarolásra, a megfélemlítésre, a magyar emberek tűrőképességének határtalanságára épített, de a mostani választás azt bizonyította be, hogy az embereknek elege lett a fenyegető, mindent megkaparintani akaró hatalomból, és azt mondták: elég volt, nix Orbán Viktor, nix Fidesz! – jelentette ki Vona Gábor.

Rig Lajosra, a Jobbik győztesnek tekintett jelöltjére utalva azt mondta: köszönet annak a több mint 10 ezer embernek, aki arra szavazott, hogy mától egy tisztességes, becsületes, igaz magyar ember legyen a térség országgyűlési képviselője – miközben mondatait többször is hangos éljenzéssel és tapssal nyugtázta a sajtótájékoztatón is jelen lévő mintegy száz szimpatizáns.

A pártelnök szerint ennek a választásnak nemcsak a térség, de az egész ország szempontjából megvolt a tétje. Most bebizonyosodott, hogy kormányváltó hangulat és a Jobbik részéről kormányváltó erő is van ma Magyarországon. Kifejtette, hogy a mostani győzelem legitimálta és megerősítette a Jobbik azon néppárti politikáját is, amit az elmúlt másfél évben tanúsított, s amelynek lényege, hogy a párt alapvető értékrendjének megőrzése mellett higgadt, nyugodt, szakmai hangnemet tanúsítva a társadalom legszélesebb rétegeit szólítja meg.

– Tapolcán bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk megverni a Fideszt Kubatovostul, Orbánostul – hangoztatta a pártelnök.

A nyertes Rig Lajost bemutatva Vona Gábor azt mondta: a térségben élők számára a legjobb választás volt a személye, s mostantól az egészségügyi dolgozóknak is lesz egy igazi harcosuk az Országgyűlésben.

Rig Lajos a köszönet szavai mellett arra is kitért, hogy óriási negatív kampány zajlott, még vasárnap délután, a pihenőnapon is zavarták a fideszesek telefonhívásokkal a választókat. Azt hangsúlyozta, hogy ő maga becsületes, tisztességes munkát kíván végezni a Parlamentben.

– Megpróbálok mindent megtenni azért, hogy az itt élő 72 ezer ember akaratát, kívánságát teljesítsem, mert ez a régió leszakadt Veszprém megyén belül és országos összehasonlításban is. Szeretném ezért a régiót arra a szintre emelni, amit a Balaton közelsége miatt megérdemel – tette hozzá.

Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármestere kijelentette: sok év után elérték, hogy a város közösséggé vált, hiszen minden választókerületben a Jobbik jelöltje nyert. Mint hozzátette: bizalommal és szeretettel várja a kormánypárt képviselőit, hogy betartsák azokat az ígérethegyeket, amiket idetoltak Tapolcára.

A Jobbik vasárnap estére egy tapolcai sörözőben foglalt magának eredményváró helyszínt, ahová háromnegyed nyolc körül érkezett meg Vona Gábor pártelnök. A vendéglátó-helyiségben és előtte az utcán már kora estétől sokan gyűltek össze érdeklődőként, de legnagyobb számban az újságírók képviseltették magukat. Nem sokkal nyolc óra után futott szét az első izgalmat kiváltó hír a Jobbik szimpatizánsai között, hogy a szavazatok közel 46 százalékos feldolgozottságánál jelöltjük vette át a vezetést a Fidesztől. 96 százaléknál már bent és kint is kiabálták, hogy megvan az eredmény, Szép volt, Lajos!

 

Vona Gábor, a Jobbik elnöke (b) gratulál Rig Lajosnak, a párt országgyűlési képviselőjelöltjének Tapolcán április 12-én. Az adatok 99,13 százalékos feldolgozottsága alapján Rig Lajos kapta a legtöbb szavazatot. MTI Fotó: Varga György
Vona Gábor, a Jobbik elnöke (b) gratulál Rig Lajosnak, a párt országgyűlési képviselőjelöltjének Tapolcán április 12-én. MTI fotó: Varga György

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply