Jótékonysági estet szerveztek az Ajkai Óriások

oriasok balja

Az ajkai jégkorong klub vezetői mertek nagyot álmodni, ennek eredményeként rendkívül sokat fejlődött ez a sport városunkban. Hitvallásuk, hogy egy igazi nagy családot alakítsanak ki, a szülőkkel és gyermekeikkel közösen. A két éve alakult szervezet május 6-án rendezte meg II. jótékonysági bálját a Kaszinó színháztermében.

Két kisgyermek rockys bemutatójával kezdődött a program, megteremtve ezzel a jó hangulatot, ami aztán a bál végéig kitartott.

Becze Zoltán vezető edző nagy szeretettel köszöntött mindenkit a bálon. Örömét fejezte ki, hogy ekkora létszámban jelentek meg a vendégek. A 145 jelenlévő mellett többen pártoló jegy vásárlásával támogatták a csapatot. Véleménye szerint ez azt mutatja, hogy a klub fejlődik, és jó irányba halad. Beszédében kitért a tavalyi rendezvényükre, mely ugyan sokkal szerényebb volt, mégis eredményesnek bizonyult, mert tudtak gyarapodni szerelésekben, eszközökben, amiket a tornákon tudnak használni, hogy még otthonosabbá és még kényelmesebbé tegyék a csapatoknak a körülményeket. A vezető edző úgy gondolja, hogy az idei jótékonysági eseménynek még nagyobb eredménye lehet.

Ezután Bakos Gábor edző lépett a színpadra, hogy szóljon a szülőkhöz. Rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy mindenki érezze jól magát, és reméli, hogy jövőre is sor kerül majd a jótékonysági estre.

Palkovics Krisztián korábbi válogatott jégkorongos is szólt az egybegyűltekhez, aki elmondta, hogy nagyon jó kezekben van Ajkán a jégkorong, az edzők kiváló munkát végeznek. Országos szinten is sokat lehet hallani arról, hogy nagyon meg vannak elégedve a csapattal. A háttérben nagyon sokat dolgoznak, lobbyznak azért a szövetségben, hogy minél több anyagi segítséget kapjanak az ajkai jégkorongosok. Megköszönte a városnak, hogy biztosítja számukra a jégpályát, és a szülőknek, hogy vállalják ezt az áldozatot a gyermekeikért. Kitért arra is, hogy ebben a sportban sok a lehetőség, vannak, akik már nagyon komoly szinten, külföldön játszanak.

A műsor salsa bemutatóval folytatódott, több vendég is csatlakozott a látványos tánchoz.

Pék Attila és felesége, Nyírő Anita is támogatta a rendezvényt. Ők szolgáltatták a zenét az est hátralévő részében, mellyel kiváló hangulatot varázsoltak a terembe.

A Ludas Matyi Étterem is jótékonykodott. A tánc közben megéhezett vendégek számára ízletes hidegtálakat készített.

Becze Zoltán vezető edzőtől lapunk megtudta, hogy Pákai Gergővel együtt irányítják a csapatot. Edzőként tevékenykedik még Bakos Gábor, Dósa Dávid és Hubai Tímea. Kiemelte, hogy náluk nincs tagdíj, nem szednek pénzt a szülőktől. A klub biztosítja a felszerelést is a kicsiknek. Négyéves kortól már elkezdhetik a gyerekek az edzésre járást, heti két-három alkalommal. A szezon októbertől áprilisig tart, ekkor a jégpályán tartják az edzéseket. A Molnár Gábor Iskola biztosítja számukra a tornatermet, ahol az úgynevezett száraz edzések zajlanak, a gyermekek életkorának megfelelő gyakorlatokkal. Fontosnak tartják a kicsik nevelését is a sportolás mellett, igyekeznek minél családiasabb hangulatot teremteni. Eredmény nélküli gyermek tornákat is rendeznek, melyre az ország különböző területeiről érkeznek a jégkorong csapatok.

Rücker Évi

Szalsza bemutató

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply