Jövőt építeni, összefogva

Szép számú közönség előtt Tósokberénden a Dísz téren rendezték az 1848 -1849-es forradalom és szabadságharc emlékére a megemlékezést március 15-én 17 órakor.
A megjelenteket Rieder András a városrész önkormányzati képviselője, a katolikus iskola igazgatója köszöntötte. Ünnepi műsorban a Regős nyugdíjas klub 48-as nótákat énekelt Horváth Magda vezetésével, majd a katolikus iskola 6. osztálya adott elő az ünnephez méltó műsort.
Az ünnepi beszédet Reitter István a katolikus iskola hittanára mondta. Először a történelmi áttekintést hallhattak a megjelentek, majd így folytatta:
marc15 tosokberend 7675„A forradalom akkori résztvevői nem hősök, nem szentek, hanem hozzánk hasonló emberek voltak, akik napi gondjaikkal küzdöttek, de kötelességüknek tartották a haza szolgálatát. Az ország építkezni akart. Kossuth így emlékezett 1883-ban a 48-as eseményekre: azon igék, melyek 48-ban testté váltak, olyan formán termettek, mint a magyar népdalok, amelyek százezrek ajakán szólalnak meg anélkül, hogy ismernék ki a szerzőjük. A 48-as átalakulás egy építmény, melyen az emberiség társadalmi progressziójának egész Európát bevilágított napfénye mellett emberöltők dolgoztak. Voltak, akik követ fejtettek, voltak, akik meszet, homokot hordtak, voltak, akik egy-egy boltozatban helybe ütötték a zárkövet, de mind csak munkások voltak, az építőmester a történelemnek örök törvénye volt. 1848 tehát az összefogásról, a küzdeni akarásról, az önzetlenségről szólt. Igazi értékeket állítva a nemzet elé. Ma ugyanezen értékekre van szükségünk, ehhez tudnunk kell erőt meríteni 1848 történéseiből. A márciusi ifjak bátorságára ma is szükség lenne, hogy össze tudjunk fogni egymással, közös sikereink érdekében. Az összefogás közösséget épít, igazi erős közösséget, amely értéket teremt mindenki számára, amely kiáll egymásért úgy, hogy közben túltekint önmagán. A jövőnek épít, de figyelembe veszi a jelent is, és nem felejti a múltat. Ez olyan nemes célt jelent, amelyért érdemes nap, mint nap, újra és újra megküzdeni, kinek-kinek a maga helyén, lehetőségei és tehetsége szerint.” Széchenyi István írta: „Az ember annyit ér, amennyit használ.” 1848 hősei kimondhatatlanul sokat használtak a hazának. 1848 ifjai példát adtak nekünk miként dolgozhatunk a magunk helyén, magunk lehetőségei szerint, lakóhelyünk, családunk, közösségeink javáért, mert ezzel szolgáljuk saját javunkat is. Az örök érvényű 12 pont feltett kérdésének a válaszával zárta beszédét Reitter István: „Legyen béke, szabadság és egyetértés”
marc15 tosokberend 7678A szózat közös eléneklése után, a jelenlévők fáklyákat gyújtottak és átvonultak a beréndi temetőbe, ahol Hannig András kántor-tanító sírjánál Fenyvesi Zoltán a megyei közgyűlés alelnöke, Hannig András életútját idézve emlékezett 1848-ról és hőseiről. Ezt követően a sírnál elhelyezték az emlékezés virágait a szervezetek, önkormányzat és pártok képviselői.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply