Kacagtak és táncoltak a csöppségek az óvodában

Aki boldog csemetéket szeretne látni, az feltétlenül vegyen részt gyermeknapi rendezvényen, például a Katica és a Székhely Óvodában, ahol összefogva tartották meg ezt a napot.

A gyerekek beülhettek a rendőrautókba

A Katica Óvoda udvarán gyűltek össze az apróságok. Jelen volt az eseményen a rendőrség is, de nem a fegyelem fenntartása miatt, hanem éppen ellenkezőleg. A kislányok és a kisfiúk nagyon élvezték, hogy beülhettek a rendőrautóba és nyomhatták a dudát, bekapcsolták nekik a szirénát. A rend őrei az óvoda karbantartóját öltöztették be úgynevezett csapaterős felszerelésbe, a gyerekek pedig megdobálhatták teniszlabdával, amivel szemben próbált védekezni. Láthattak igazi bilincset is, sőt bele is bújtathatták a kis csuklójukat.

Kacagtak és táncoltak a csöppségek

Hangosan kacagtak, táncoltak a csöppségek, amikor az Adrenalin Retro és Bulizenekar adta elő gyermekműsorát, amelynek Major Beáta, az óvoda munkatársa is az énekes tagja. Az együttes interaktív módon, a gyermekek bevonásával, ismert dalokkal szórakoztatott minden jelenlévőt. Az udvari játékok mellett ugrálhattak a kicsik a megunhatatlan légvárakban is.

A Kulcsár Kutató-Mentőkutyás Szolgálat három kutyával érkezett. A nemrég még ugráló-rohangáló gyerekek fegyelmezetten nézték a bemutatót. A végén persze a legtöbben sorba álltak, hogy megsimogathassák a négylábúakat.

Délután tovább folytatódott a rendezvény, művészeti csoportok fellépéseivel, néptánc bemutatóval és a Csengő-hang műsorával. Ezt követték az ügyességi játékok, kézműves foglalkozás, tombola és bábjáték. A gyerekek pontokat gyűjtöttek, amit beválthattak lángosra, gyümölcssalátára és innivalóra. Elmenőben pedig minden kisgyerek buborékfújót kapott ajándékba.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply