Kamionnyi felszerelést kap az ajkai kórház

rig lajos evertekelo

Ajka komoly fejlesztéseket valósított meg tavaly, de idénre is vannak elképzelések a társasági adó megfelelő felhasználásáról, valamint a TOP-os pályázatokat illetően is – fogalmazott Rig Lajos országgyűlési képviselő a januári fogadóóráján.

A politikus e havi összefoglalójában a választókörzetben megtartott évértékelőkről és a 2017-es tervekről, valamint a TOP-os pályázatok elbírálásáról beszélt. Nagy hangsúlyt fektetett a németországi adományok bemutatására is, amit először a tapolcai, majd az ajkai kórház részére sikerült leszerveznie. Röviden említést tett a Rigmus című lapról és a médiumok tulajdonosváltásai is fókuszba kerültek néhány mondat erejéig.

Rig Lajos

– A 2017-es év első hetében három településen voltam évértékelőn.  Ajkának gratulálok az elért eredményekhez és sok sikert kívánok Schwartz Béla polgármester felvázolt elképzeléseihez. Kiemelendő a TAO-s források nagyságrendje, hiszen közel 700 millió forintos keret áll Ajka rendelkezésére, hogy megvalósítsa a betervezett kosárlabdacsarnokot, kézilabdacsarnokot és jégcsarnokot. Ilyen beruházások kivitelezéséhez egy jól szervezett önkormányzatra van szükség és olyan vállalkozásokra, amelyek hajlandók támogatni a sportot, illetve az utánpótlás-nevelést – fejtette ki az országgyűlési képviselő, majd áttért a TOP-os pályázatokra, amelyek dömpingszerű elbírálása idén februárban vagy márciusban várható.

– Mivel közel egy időben jön ki az összes projekt, amik építési beruházásokat is igényelnek, valószínűleg torlódás lesz a fejlesztésekben, mert a cégek nem fogják bírni kapacitással a megbízásokat. Ajka is sok pályázatot adott be az elmúlt évben, ami az itt élők életminőségének javítását és a város javát szolgálja. Van köztük úthálózat fejlesztésre, zöldterület beruházásra, barnamezős beruházásra és kerékpárút építésére vonatkozó terv is. Bízok benne, hogy szakmai döntés születik az elbírálásoknál, nem pedig politikai – hangsúlyozta a politikus és jelezte, hogy nyomon fogja követni az eseményeket. Amennyiben a választókerületben beadott pályázatok esetében megkérdőjelezhető eredmény születik, a megfelelő fórumokra viszi tovább a problémát.

Rig Lajos a fogadóórán kiemelte, hogy a Magyar Imre Kórház több millió forintos adományt kap a közeljövőben a regensburgi kórháztól. Sok más mellett két műtőasztal, beteghordágyak, szekrények, bútorok, kórházi felszerelések, kézi műszerek, sterilizálók, valamint kötszer és textília érkezik Németországból, ami valószínűleg a későbbiekben további eszközökkel bővül, ugyanis a két egészségügyi intézmény partnerkapcsolatot épít ki egymással.

– Az olyan kórházi felszerelések, amikre a németeknek már nincs szüksége – ezalatt nem leselejtezésre váró holmikat, hanem jó minőségű, még használható berendezéseket értek – Ajkára vagy Tapolcára kerülhetnek a megállapodások következtében. Nagy segítség ez mindkét hazai kórháznak, hiszen ennyivel kevesebb felszerelést kell megvásárolniuk. A következő hetekben meg is érkezik az első kamionnyi szállítmány a Magyar Imre Kórházba –számolt be az országgyűlési képviselő.

A Rigmus című lap kapcsán kiemelte, hogy harmincötezer háztartásba jutott el az újság a választókerületben, amiben az elmúlt másfél év eredményeiről, problémáiról számolt be a lakosságnak, külön kitérve a halimbai iskola tornaterem padlózatának felújítására, az ajkai korom ügyre és a tapolcai kórházba érkezett adományokra is.

A médiában történt változásokhoz csak annyit fűzött, hogy a sajtóorgánumok nagyrésze kormánykézbe került, ami elsősorban az ellenzéki városvezetők, önkormányzatok és országgyűlési képviselők munkájának hiteltelenné tételét, illetve a kormánypárt tevékenységének pozitív ábrázolását szolgálja. Rig Lajos szerint ezzel az a cél, hogy 2018-ban a választók a megfelelő helyre húzzák az X-et, ám az országgyűlési képviselő biztos abban, hogy ilyesmivel senkit nem lehet félrevezetni, hiszen online számos hiteles forrás olvasható, ahol nemcsak a különféle botrányok hátteréről, hanem az ellenzék munkájáról, sikereiről is tájékozódhatnak az emberek.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply