Kántorok hangversenye Csékúton

Fotó: Györkös

Erős vár a mi Istenünk, áldás, békesség, dicsértessék a Jézus Krisztus – köszöntötte a megjelenteket Kovács Viktor evangélikus tiszteletes a csékúti evangélikus templomban november 24-én tartott kántorok hangversenyén. A Csékúti Baráti Kör tagjai először szervezték meg a koncertet, ami az Ajka60 programsorozat része volt.

A tiszteletes elmondta, hogy mindannyian áldást visznek a szívekbe a délutánon azért, hogy minél jobban együtt legyen a városrész vallási és települési szempontból is. A közelgő advent a várakozás időszaka, a növekvő fényé, ezért az ünnepre hangolódás a lelki felkészülés ideje kell, hogy legyen, nem a vásárlásé.

A szereplők ilyen témájú dallamokat szólaltattak meg. Az első énekes, az evangélikus Schwarczkopf Kinga Halimbán él, a budapesti Kodály ének-zenei gimnáziumba jár, szeret énekelni, orgonál, hangszeres tudását a legmagasabb szintre szeretné emelni.

Kovács Viktor ezúttal is gitárkísérettel énekelt

Kövesiné Pasinszky Anna Magdolna 1987-ben az akkori római katolikus plébános kérésére jött Ajkára, azóta is segíti az egyház működését. Hittanár, kántor, karnagy, ő szervezte újjá a Szent Cecília Kórust. Kántori oklevelét 17 évesen szerezte, folyamatosan képezte magát.

Dr. Lukáts Andrásné karvezető, zongorakísérő, zeneiskolai tanár. Kórusaival hazai és nemzetközi versenyeken számos sikert ért el. Jelenleg a Forrás Női Kart segíti munkájával.

Szólót énekelt a református egyházközség tagja dr. Biróné dr. Freimann Mária és az evangélikus Biróné Bognár Ágnes. A szervezők a közreműködők munkáját emléklappal és virággal köszönték meg.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply