KARATE Takács Miklós hat danos

Elismeréssel szólt  a VII. Sun-Dome kupa karate verseny színvonaláról, szervezettségéről Shihan Juhász Ferenc 7 danos karate mester, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke. Az országos versenyt március elején tartották a városi sportcsarnokban.

Takács Miklós

Ekkor adta át a szervező egyesület vezetőjének, Takács Miklósnak az elismerést, amely arról tanúskodik, hogy sikerült megszereznie a 6 dan fokozatot, amely országosan is ritka. Ehhez már nem csupán kiemelkedő szakmai tudásra van szükség, fontos az utánpótlás nevelés és a sportág népszerűsítése is. Takács Miklós mindezekben élen jár. Tanítványai közül többen Európa és világbajnokok.

Juhász Ferenc kérdésünkre elmondta, hogy évek óta figyelemmel kíséri a csapat tevékenységét, amely országosan is kiemelkedő. Évente többször ellátogat Ajkára, tavaly az egyik vizsgát és az edzőtáborozókat kereste fel. A mester hozzátette,  hogy az eredményért keményen meg kell dolgozni, a karate Magyarországon a legnépszerűbb sportágak egyike, sokan űzik, ezért csak a legjobbaknak sikerül elérniük a csúcsra.

A fizikai fejlődésen túl a lelket is edzi, ugyanis olyan alapvető dolgokra tanít, mint az ellenfél tisztelete, az együttműködés, a kitartás, a céltudatosság. A további fejlődésnek lökést ad, hogy beválasztották az olimpiai sportágak közé. Magyarországnak is van néhány élsportolója, akik esélyesek lehetnek arra, hogy Tokióban már versenyezhessenek.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply