Kedvező sorsolás

Kisorsolták a MOL Magyar Kupa legjobb 64 csapatának párosításait a Puskás Arénában.

A Magyar Labdarúgó Szövetség sorsolásában közreműködött a hétszeres kupagyőztes Szekeres Tamás, és a háromszoros győztes Tököli Attila. A sorsoláson elsőnek a kiemelt NBI-es csapatok kaptak ellenfelet, mindegyik élvonalbeli együttes idegenben játszik, ugyanis az összes párharcban az alacsonyabb osztályú gárdák játszanak otthon. Városunk NBII-es labdarúgó csapata, az FC Ajka szerencsésebb sorsoláson esett át, mint múlt évben, mivel akkor az élvonalbeli Újpesttel sorsolták össze. Most az NBIII-ban szereplő Ceglédi VSE lett a zöld-fehérek ellenfele.

A Cegléd a Keleti csoport 16. helyén áll jelenleg, 13 mérkőzésen 4-szer tudtak nyerni,1-szer döntetlenezni, valamint 8 vereség szerepel a gárda neve mellett. A 6. fordulóban a sárga-kékek a Rákosmente FC-t múlták felül 5-1-re, míg az Ajka a Fejér megyei első osztályban szereplő Ikarus Maroshegy együttesét 5-0-ra.

A továbbjutás egy meccsen dől el, a 7. fordulót október 27. és 29. között rendezik. Veszprém megye egyetlen talpon álló klubja a pontos dátumról a hivatalos honlapján fogja tájékoztatni szurkolóit.

BD

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply