Kemencében sütött húst kínáltak Padragon

Szigeti Józsefnek már szerdán elkezdődött a pénteki program, amikor bepácolta a húsokat, amelyeket október 20-án délután sütött meg a Padragkúti Művelődési Ház udvarán lévő autentikus kemencében.

 

Ekkor köszöntötték ugyanis egymást a Jószerencsét Nyugdíjas Klub tagjai. Huszonkettő hölgyet és nyolc urat üdvözölt Szabó Jenőné Edit néni. Idén kissé rafináltan hívta ki a színpad elé az ünnepelteket. Frappáns kétsorosokat írt és azokból kellett kitalálni, hogy ki van a sorok mögött elbújva. A nők rózsát, a férfiak egy üveg italt kaptak ajándékba. Puskás Károly, a terület önkormányzati képviselője sem érkezett üres kézzel a rendezvényre. A hölgyeknek gerberát, a férfiaknak kis itókát ajándékozott a jókívánságai mellé.

Az ünnepelt hölgyek gerberát és rózsát kaptak férfitársaiktól

Mindnyájan megérdemelték a köszöntést, hiszen egész évben jótékonykodnak, másokért dolgoznak. Hátrányos helyzetű gyerekeket látogatnak. Gondozóházban, idősek otthonában, idősek klubjában kedves műsoraikkal mosolyt fakasztanak a lakók arcára. Az előadott vidám jelenetekkel, dalokkal megszínesítik a rászorultak mindennapjait.

Mohos Imréné, a klub vezetője volt a délután háziasszonya. Fogadta a megjelenteket. Különösen a baráti csoportokat, a Retró Klubot, a taliándörögdi valamint az öcsi nyugdíjasokat, akikkel évek óta partneri kapcsolatban vannak. A dörögdi klub vezetőjét Inhof Zoltánt külön is üdvözölte hatvanadik születésnapján.

A dörögdiek pirított tortával örvendeztették meg a padragiakat. Középen Mohos Imréné, aki átveszi a tortát

Amikor megsültek a kemencében a húsok, akkor a hidegtálakkal, salátákkal megrakott svédasztalon választhatott mindenki kedvére valót. Az étkezést követően estig ropták Pék Attila és felesége Pékné Nyírő Anita slágerekkel teletűzdelt zenéjére.

Cs.B.É.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply