Kéményseprés: Már nem kötelező, de ingyenes marad

Archív (Fotó: Györkös)

Újra a Parlament plenáris ülése elé került az a javaslat, ami a kötelező kéményseprés eltörléséről szól. A javaslatot a tisztelt ház egyszer már elfogadta, azonban azt Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte. Aggálya nem alaptalan, hiszen azokban az országokban ahol nem kötelező a kéményseprés, ott kimutathatóan a hibás kémények miatt több haláleset történik. A Kéményseprők Országos Szakszervezete, már az első benyújtás előtt úgy vélekedett, hogy “selyemzsinórt” küldött a Belügyminisztérium (BM) a társadalomnak. Az alábbi nyílt levéllel fordultak a belügyminiszterhez.

“A tegnapi napon a belügyminiszter benyújtotta, többek között a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény újabb módosítását is tartalmazó törvényjavaslatát, mely értelmében az egylakásos ingatlanok – családi házak – esetében a kéményseprő-ipari sormunka megszűnne és kizárólag az épület tulajdonosán múlna, hogy igénybe veszi e a kéményellenőrzést, mivel annak megrendelése nem lenne kötelező. A módosító javaslat részletes indoklásában az szerepel, hogy az ingatlanhasználóknak ugyan nagymértékben növekszik a felelőssége ezáltal, de a kötelező kéményellenőrzések nagymértékű adminisztrációs és időbeli terhei csökkennek. A kormánypárti frakcióvezető korábbi hasonlatával élve, míg Lázár János az altató orvos, Kósa Lajos pedig a sebész, ebben a Vészhelyzetben a patológus szerepét úgy tűnik Pintér Sándornak osztották ki. Ez meglátásunk szerint nem más, mint egy beismerő vallomás a tárca részéről, hogy képtelenek ellátni a lakosság kéményellenőrzését és biztosítani a magyar családok százezreinek biztonságát. A felelősségvállalás helyett pedig fonetikai trükköket alkalmazva
varrják a gombot a kabáthoz. Azonnali választ várunk a belügyminisztertől, hogy mi indokolta ezt a döntést, amennyiben pedig nem hajlandók ezen javaslatukat visszavonni úgy távozásra szólítjuk fel!” – derült ki a szakszervezet leveléből.

Tehát innentől nem kötelező, de nagyon ajánlott a kéményseprés a családi ház tulajdonosoknak. Akik igénylik ingyen vehetik igénybe a kéményseprő szolgáltatást.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply