Képekkel gazdagodott az ovi

A óvodások műsorral köszönték meg a megújult emeleti részt (Fotó: Györkös)

Idén ünnepli 45. születésnapját a Katica Óvoda. A jubileumot az intézmény dolgozói az Ajkai Fotóklubbal közösen tették még felejthetetlenebbé a gyermekek számára szeptember 26-án, ugyanis az intézmény Szolnoki Erzsébet természet- és állatfotóival gazdagodott, amelyek az emeleten kaptak helyet.

Az ünnepélyes átadón Magyar Éva óvodavezető-helyettes üdvözölte az egybegyűlteket. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítséget nyújtottak az óvoda belső terének megújításában, többek között az Ajkai Fotóklubnak, a VIMSZ-nek, az intézmény alapítványának és Pad Ferenc önkormányzati képviselőnek is.

Szolnoki Erzsébet örömmel fogadta a gyermekek ajándékát

Az óvoda növendékei mondókákkal és dallal fejezték ki hálájukat a segítőknek és apró ajándékkal kedveskedtek nekik. A gyermekműsor után Tihanyi György, az Ajkai Fotóklub elnöke ejtett néhány szót Szolnoki Erzsébet képeiről, hangsúlyozva, hogy milyen erős természetszeretetre és kötődésre van szükség ahhoz, hogy ilyen profi fotók készülhessenek, sok időráfordítással és türelemmel. Ám mindez megéri, ha az alkotások üde színfoltjai lesznek egy épületnek, kiállításnak. Ebben az esetben pedig a 2014 óta Örökös Zöld Óvoda címmel rendelkező intézménynek, ahol a természet valóban fontos szerepet tölt be.

Tihanyi György beszédét követően az óvodások egy közös indulóba kezdtek, az óvodapedagógusok pedig Katica nappá nyilvánították a délelőttöt, így a program többi része az udvaron folytatódott ügyességi játékokkal.

Mondóka közben

Magyar Éva óvodavezető-helyettestől megtudtuk, hogy Bolla Zoltánné óvodapedagógus volt a díszítés ötletadója.

A fotók esztétikus formában, innentől amolyan állandó kiállításként várják az óvodásokat és szüleiket, megcsillantva a természetben rejlő apró csodákat, amiket a családok akár maguk is megtapasztalhatnak, ha elmennek kirándulni a közeli erdőkbe.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply