Képes gyűjtemény Ajka értékeiről

Az ország valamennyi településén, így Ajkán is el kell készíteni a Településképi Arculati Kézikönyvet, majd a hozzá kapcsolódó rendeletet, ami útmutatást nyújt az építészeknek és az építtetőknek, hogy milyen irányban érdemes gondolkodniuk, ha meg kívánnak felelni a város jövőbeli arculatának. A képes gyűjteményben az épített és a természeti környezet megőrzendő és figyelemre méltó értékei kapnak helyet – derült ki a Városháza hatodik emeletén tartott lakossági fórumon a közelmúltban.

A partnerségi egyeztetést Hornyák Attila, a város főépítésze és Tóth Gergely, az önkormányzat stratégiai és fejlesztési referense tartotta az érdeklődőknek. Tájékoztatójukból kiderült, hogy március végéig kell összeállítania a városnak a kiadványt, amelyben a lakosság támogatására is számítanak, hiszen az a cél, hogy olyan gyűjtemény készüljön, amiben a város polgárainak véleménye is számít a „szépet” illetően.

A kézikönyv kötelezettséggel nem jár a lakosság számára, inkább ajánlásként lesz felfogható az értékeket illetően, amelybe zöld területek, szobrok, lakóépületek és érdekes részletek is bekerülhetnek. Az összeírtak alapján készül el a rendelet, ami már jogforrásnak tekinthető, alapot nyújtva az esetleges szankcióra, ha valaki vét ellene, bár a főépítész szerint nem az a cél, hogy büntetéseket szabjon ki a hivatal, inkább a reális irányok megfogalmazására törekszenek, amelyek jó példákkal szolgálnak a város fejlődését tekintve.

Hornyák Attila hangsúlyozta, hogy örülnie kellene a helyieknek, hogy ilyen környezetben élhetnek, hiszen számtalan érdekes részlet tárul nap, mint nap az ajkaiak szeme elé, amit természetesnek tartanak, ezért eszükbe sincs rácsodálkozni, az épített és természeti környezetre, pedig különlegesek.

A fórumot gondolatébresztőnek szánta a két szakember, várják a javaslatokat folyamatosan a lakosságtól, hiszen a város bejárása, fényképezése még csak most indul.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply