Képzőművészeink devecseri kiállítása

Az Ajkai Képzőművészeti Egyesület alkotói a megye szinte valamennyi városában bemutatkoztak már és minden alkalommal nagyra értékelték az egyesületben folyó szakmai munkát a vendéglátók. Legutóbb a szeptember 8-án megnyílt kiállításon, a szomszédos Devecser Kastélygalériájában tekinthették meg az érdeklődők a 21 éve alakult egyesület tagjainak az alkotásait „Őszi tárlat” címmel.

A kiállítás házigazdája Szente-Takács Anna, a Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Ház igazgatója nagy megtiszteltetésként élte meg a rendezvényt és örömét fejezte ki, hogy három hétig otthont adhatnak a tárlatnak. Kovács László alpolgármester üdvözölte a városvezetés részéről az alkotókat és rendhagyó módon ajándékot adott át a 19 amatőr művésznek, akik második alkalommal mutatták be képeiket, szobraikat Devecserben.

A tárlatot K. Takács Magdolna festőművész, az egyesület művészeti vezetője nyitotta meg. A művésztanár kiemelte, hogy az együtt eltöltött 16 év legnagyobb eredményének azt tartja, hogy sikerült mindenkiben kialakítani az önbecsülést, a hitet a saját munkájában. Elmondta, hogy nem a megszületett végeredmény a fontos, hanem az út, ami odáig elvisz. A siker csak hab a tortán. Természetesen nem rossz érzés, ha tetszést, elismerést váltanak ki, de a lényeg mégis az, hogy higgyen mindenki abban, amit csinál.

– A művészet belülről fakad, a műalkotásban a művész úgy rendezi el a látott, vagy átélt jelenségeket, hogy az alkotás részletei a mondanivaló minél világosabb kifejezését szolgálják és ez akkor is igaz, ha ez a nézőtől koncentrált figyelmet, továbbgondolást igényel. A műalkotás egyik alapfeltétele a művészi átírás, amelyet a kompozíció biztosít, vezeti a figyelmet, gondolatokat ébreszt, részleteket fedeztet fel, amelyeket eddig észre sem vettünk. Megtanít látni a saját szemünkkel. Nem az a lényeg, hogy az alkotó mit gondolt, mit érzett az alkotás közben, az a lényeg, hogy a néző mit lát, gondol, érez, mert neki szól – mondta többek között K. Takács Magdolna, aki a saját alkotásaiból is elhozott a tárlatra öt képet, amelyek valóban továbbgondolásra késztetik a szemlélőt.

A bemutatott színvonalas munkák között főként csendéletek, tájképek láthatóak, de a modernebb technikával készült alkotások is megjelennek a tárlaton. A kísérletezések, új technikák kipróbálása, a tagok nyitottságát, sokszínűségét tükrözik. Örvendetes, hogy egyre több szobor is készült a csoport művészei által, amelyek teljessé teszik az összeállítást. Papp Bála, az egyesület elnöke elmondta, hogy három művel érkeztek általában a művészek, amelyek magas színvonalúak és a legjobban tükrözik az egyes alkotók egyéniségét, látásmódját, tehetségét.

A kiállítást szeptember 28-ig láthatják az érdeklődők a nyitvatartási időben. Érdemes Ajkáról is ellátogatni a kastélyba, hiszen ritkán látni ennyire kerek anyagot egyidejűleg az egyesület művészeitől.

                                                                                                                                                                                  Cs.B.É.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply