Kerékpárosok a kerékpárosokért – GALÉRIÁVAL

Az Ajkai Rendőrkapitányság a BringAjka kerékpáros sportegyesület bevonásával indított baleset-megelőző és információs programot.

Clipboard01– Tájékoztató lapokat osztunk szét a városban közösen, ebben felhívjuk a kétkerekűekkel közlekedők figyelmét a rájuk vonatkozó szabályokra, valamint a biciklik kötelező és ajánlott felszereléseit mutatjuk be egy színes ábra segítségével. A fő célunk a közlekedésbiztonság javítása, a kerékpáros balesetek számának csökkentése – mondta el Bogdán Krisztina rendőr törzsőrmester, aki maga is aktívan részt vett az akcióban.
Több csoport indult a város különböző pontjai, valamint a forgalmasabb kerékpárutak, átkelőhelyek felé, de voltak gyalogos egységek is. A tárolóknál, biciklitartóknál álló, letámasztott kétkerekűekre is helyeztek el a prospektusokból.
– A megállított közlekedők nagy örömmel és barátságosan fogadták a tájékoztató lapokat, sokukkal el is beszélgettünk a szabályokról, a biciklik felszereltségéről – jegyezte meg Varga Orsolya a BringAjka KSE tagja. Továbbá hozzátette, hogy nagyszerű kezdeményezésnek tartják a programot és reméli a jövőben is részt vehetnek hasonló megelőző rendezvényeken a rendőrséggel együttműködve.

Mayer Balázs
fotó: Mayer Balázs

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply