A kertben érzi igazán jól magát

90 eves koszontese

A család, a természet szeretete és a régi dallamok tartják jó karban Tóth Lajosnét vagy, ahogy a Kinizsi utcában sokan ismerik Irma nénit, akit a kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntöttek.

A család minden tagja virággal lepte meg Irma nénit születésnapján

A szépkorú asszony elmondta, hogy dolgos élet van a háta mögött, az évek alatt sok munkában volt része. Főleg az állattartást, a földművelést és a gyermeknevelést említette, amelyekben egytől egyig helyt kellett állnia. Édesanyja már két éves korában meghalt, így a kislányt nagynénje nevelte fel.

– Már fiatalkoromtól lúd- és tehénpásztor voltam. Gazdálkodtunk, így ahol lehetett befogtak munkára a ház körül. Megtanultam az állatokat őrizni, kertet rendezni, dunyhát készíteni. Mindent elsajátítottam, amire a háztartás vezetésénél szükség lehetett, talán ezért szeretek ma is kertészkedni, virágokkal foglalkozni – mesélte vendégeinek a családi ház kis konyhában az ünnepelt.

Irma nénit dr. Horváth József alpolgármester és Péntek Magdolna, az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Szociális és Igazgatási Irodájának vezetője virágcsokorral köszöntötte a jeles napon, lánya Ibolya jelenlétében. Az ünnepségen az alpolgármester épp csak felidézte az idős asszony életútját, már csöngetett is a postás, hogy átadja a néninek a kerek évfordulóra járó pénzösszeget az államtól. Az emlékek felidézésétől és a köszöntéstől Irma néni láthatóan elérzékenyült, kissé meg is illetődött, de mosolyogva válaszolgatott a feltett kérdésekre.

Az idős hölgy örömmel fogadta a köszöntést dr. Horváth József alpolgármestertől

– Az utóbbi években kicsit betegeskedem, a cukrom és a vérnyomásom rendetlenkedik, tíz éve combnyaktörésem is volt, de amúgy megvagyok. A családom megbecsül, ennél pedig nincs fontosabb – fogalmazott az idős asszony, szavait a nappaliban sorakozó virágcsokrok is alátámasztották. Természetesen mindet a gyermekeitől, unokáitól kapta a jeles alkalomra.

Az alpolgármester méltatásából kiderült, hogy Irma néninek valóban dolgos életművet adott a sors. Németh Irma néven 1927. április 7-én Tósokon látta meg a napvilágot, ám hamar árván maradt. Nagynénje és családja nevelte, mezőgazdálkodással foglalkoztak, így kislányként ő is hamar megismerte a fizikai munkát. Testvére nem volt. Az elemi iskolát végezte el. Férjével, Tóth Lajossal a faluban ismerkedett meg. A férfi Biharkeresztesről származott, de molnárként a tósoki malomban kapott munkát, ahová a fiatal lány hordta a gabonát őröltetni. 1948-ban összeházasodtak majd Ajkarendekre költöztek. Két gyermekük született, Ibolya és Viktor, aki édesapja után szintén molnár lett. 1960-tól Ajkán folytatták tovább életüket.

Irma néni a gyerekeket nevelte és mellette sokat segített a férjének is. Később pedig a Május 1. téri zöldségesben dolgozott egy kis ideig, majd a Városgazdálkodásnál volt házfelügyelő nyugdíjazásáig. Munkahelyére rendszeresen biciklivel járt. Napjaikra már három unokája és egy dédunokája van.

A szépkorú asszony igazán élettel teli. Ellátja magát. Lányával lakik, de fia és felnőtt unokái havonta akár többször is felkeresik. Szívesen tesz-vesz a kertben és a ház körül. Kedveli a régebbi sorozatokat és azokat a dallamokat, amik nosztalgiázásra ösztönzik.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply