Késelt, másokra kutyát uszított

Illusztráció

Egyebek között zaklatás miatt állt ismét bíróság elé egy ajkai férfi, akinek a korábban kiszabott, de felfüggesztett szabadságvesztéseit utólag kell letöltenie.

A 31 éves, büntetett előéletű B. Zsolt tavalyelőtt február közepén a hajnali órában saját otthonának lépcsőházában aludt, amikor ismerőse elvette a cigarettáját. Ezen bedühödött a vádlott, s egy hét centiméter pengehosszúságú késsel haragosa combjába szúrt, de nem mélyen. Fél évvel később megint csak róla beszéltek a környékben. Valami miatt nem tudott bemenni a tömbházba, ahol lakott, ezért felcsengette az egyik lakót, aki nem engedte be. Először csak szitkozódott, majd ököllel kiverte a kaputelefon üvegét, amivel a háznak 50 ezer forintos kárt okozott.

Két héttel később póráz nélküli kutyájával sétált a Kossuth utcában, amikor egy parkolóba beálló autóst a maga módján felelősségre vont: “El akarsz ütni!?” Félelemkeltésből gyorsan hozzátette: “Megetetlek a kutyámmal!”  Az illető belépett a lépcsőházba, ahol egy házaspár is tartózkodott. A vádlott ezeket ordibálta nekik az üvegajtó előtt: “Bozótvágóval feldarabollak benneteket és a kutyámmal megetetlek benneteket!” Nem engedték be a házba a feldühödött vádlottat, aki ököllel belevágott az üvegbe, amely megrepedt – a kár 13400 forintra rúgott. A kihívóan közösség ellenes, erőszakos magatartása ismét alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkoztatást, riadalmat keltsen – fogalmazott az ajkai bíróság az ítélet indoklásában.

Azon a nyáron egy apával is meggyűlt a baja, aki a lányával sétált az esti órákban az Ifjúság utcában. Pillanatok alatt szóváltás alakult ki a két férfi között – az ítélet arról nem szól, hogy ezt mi váltotta ki -, majd B. Zsolt meglökte a helybeli illetőt, aki viszonozta a “gesztust”. Ekkor a nőtlen vádlott kirúgta haragosa lábát, aki földre esett. Itt az agresszív támadó fojtogatta, megharapta a nyakát, majd benyúlt a sértett szájába és szétfeszítette. Csak akkor hagyta abba a verekedést, amikor a férfi lánya közbe lépett. A bajba kerültnek eltörött a bal felkarcsontja az esés következtében.

Az Ajkai Járásbíróság garázdaság, zaklatás, testi sértés, becsületsértés miatt B. Zsoltot két év börtönre ítélte, s egyúttal elrendelték a korábbi felfüggesztett egy évi, illetve kilenc hónapi szabadságvesztéseinek utólagos letöltését.

A törvényszéken jogerős lett a döntés.

(ma)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply