Két embercsempészt és négy illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök a 8-as főúton

A Veszprém megyei rendőrök elfogták azt a két bajai férfit, akik illegális bevándorlókat akartak jogellenesen Ausztriába juttatni a gyanú szerint.

Az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai egy gyanús járműre lettek figyelmesek a 8-as számú főúton, Tüskevár belterületén október 10-én 10 óra 20 perc körül. A rendőrök a Peugeot után mentek, majd mikor utolérték, a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel a gépkocsi sofőrjét megállásra szólították fel. Ekkor a járművezető gázt adott, és egy földútra hajtva megpróbált elmenekülni a járőrök elől. A menekülő autó nem sokkal később defektet kapott, majd a sofőr, valamint a gépkocsiban tartózkodó négy utas az út melletti fás-bokros területre szaladt. A rendőrök nyomkövető kutyákkal terepkutatást végeztek, és másfél óra múlva az erdősáv szélén megtalálták a Peugeot utasait, négy török állampolgárságú személyt, akik az elsődleges adatok szerint illegálisan jutottak Magyarország területére.

A további adatgyűjtés eredményeként a rendőrök megállapították, hogy a járművezetőt egy társa is segítette egy másik autóval. Néhány óra múlva a járőrök az elkövetőket a 8-as számú főúton, Herend külterületén fogták el.

A négy külföldit és a két sofőrt előállították a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságra, majd a nyomozók a 40 éves és 46 éves bajai férfit – őrizetbe vételük mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően intézkedtek a négy török személy ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről.

forrás: police.hu

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply