Két év alatt kilencvenmilliót csaltak ki

Több mint 90 millió forintot csalt ki négy férfi egy Ajka környéki gazdasági társaság vezetőjétől. A sértett 2014. október 30-án tett feljelentést. Intenzív nyomozói munkát követően november 20-án a rendőrök elfogtak négy férfit.

Az ügy részleteiről a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának két munkatársa tájékoztatta november 26-án a sajtó képviselőit. Dr. Palatinusz Márta r. alezredes, kiemelt főnyomozó és Balázsné Csiba Zsuzsanna r. alezredes, kiemelt főnyomozó elmondta: október 30-án üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen.

A feljelentés adatai alapján 2012. december 13-án mobiltelefonon hívta fel a sértettet egy Nagy Lászlóként bemutatkozó személy. Az ismeretlen telefonáló elmondta, hogy a környéken végeztek aszfaltozási munkákat. Tekintettel arra, hogy az útépíteshez használt anyag egy része megmaradt felajánlotta a sértettnek, hogy a háza előtt az utat anyagi ellenszolgáltatásért lebetonozzák. A sértett az ajánlatot elfogadta, az útépítést követően 1,5 millió forintot fizetett ki a helyszínen Nagy László egyik emberének. Az útépítés befejezését követően a korábban Nagy Lászlóként bemutatkozó személy ismételten felhívta a sértettet és felajánlotta neki, hogy befektetési céllal utaljon át különböző összegeket az általa megadott számlaszámokra. Állítása szerint az átutalt pénz ahhoz volt szükséges, hogy a különböző helyeken végzendő útépítéshez a szükséges anyagot megvegyék, majd a munka elvégzése után a munkadíj kifizetését követően a befektetett pénzt haszonnal adják vissza a sértettnek. A sértett az ajánlatot elfogadta és személyes találkozó, illetve írásbeli szerződés nélkül 2012 decemberétől és 2014 októberéig összesen több mint 90 millió forintot utalt át a Nagy László és társai által megadott bankszámlaszámokra. A későbbiekben ugyanis Nagy Lászlóra hivatkozva még három férfi hívta fel telefonon és kérte hasonló indokokkal milliós pénzösszegek átutalását különböző bankszámlákra.

Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a magát Nagy Lászlónak nevező személy a 45 éves nagyecsedi H. J., valamint beazonosították a férfi – a bűncselekmény elkövetésével szintén megalapozottan gyanúsítható – három társát is: a 25 éves nagyecsedi Z. S.-t, a 26 éves budapesti K. R.-t és a 37 éves fábiánházi P. I.-t.

A feljelentést követően igen rövid időn belül eredményt hozott a Veszprém megyei nyomozók munkája: A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve 2014. november 20-án közös akció keretében a hajnali órákban elfogták a négy gyanúsítottat. A házkutatások során a nyomozók nagy értékű műszaki cikkeket, arany ékszereket, személyautókat, robogókat és készpénzt foglaltak le.

A négy férfi ellen üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán.

Comments

comments

About admin 532 Articles
A bemutatkozás helye.

Be the first to comment

Leave a Reply