Ki az ágyból! Egy órával hamarabb..

Az Európai Parlament képviselői a februárban elfogadott állásfoglalásukban az évente kétszer esedékes óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát kezdeményezték. Hazánkban korábban a Jobbik javasolta az óraátállítás eltörlését, ám a Fidesz a kezdeti látszólagos támogatás után lesöpörte a javaslatot, így idén március 25-én (szombatról vasárnapra) kell majd az órákat hajnali kettőről háromra állítanunk, hogy indulhasson a  nyári időszámítás.

Azaz egy órával előbb kell kelnünk, mint előző nap. Hatvan perc alváshiány is elég ahhoz, hogy kábának érezzük magunkat, így pedig nehezebben tudunk koncentrálni a feladatainkra. Szervezetünk mindeközben még a korábbi ritmus szerint működik, így este sem tudunk elaludni a megszokott időben.

A változásra minden ember másként reagál: van, aki alig érzi meg, míg mások különösen rosszul viselik – főleg a kisgyermekek, az idősek és a krónikus betegek, illetve azok, akik korábban is rossz alvók voltak.

A tünetek között szerepel az alvászavar, a fáradtság, a lehangoltság, az ok nélküli ingerültség, a koncentráló- és teljesítőképesség csökkenése, valamint az étvágytalanság, de akár szívbántalmak is jelentkezhetnek.

Egy kisgyermekes olvasónk szerint az a jobb, ha reggel korábban van világos, este pedig normális időben lehet ágyba bújni, hiszen lehetetlen a csemetét ágyba dugni, ha kint még világos van, hiába mutat az óra mást.

A megkérdezettek többsége nem akarja évente kétszer állítgatni az órát (és a szervezetét), szerintük jobb lenne, ha csak egy időszámítás maradna, persze azért kivételek is vannak.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply