Kifogott az informatikai hiba a cégóriáson (videóval)

telefonA TV Ajka Panaszláda műsorába jelentkezett egy tósokberéndi házaspár azzal, hogy már egy hónapja nincs telefonvonala. A televízió-, internet-, és telefonszolgáltatásukat nyújtó vállalat informatikai hibára hivatkozik. Azonban a cégnek – amely Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatójának vallja magát – az átlagosan háromnapos határidejű javítási munkát még nem sikerült elvégeznie.

Horváth Attila és felsége február 9-e óta nem tudja használni a szolgáltatási csomag részét képező telefonvonalat, de a történet ennél bonyolultabb, gyökerei november végéig nyúlnak vissza.

– 2014. november 29-én hosszabbítottuk meg újabb két évre a meglévő szerződésünket egy tévé, telefon és internetcsomagra, ehhez pluszban kértük a telefonhoz az alap belföldi opciót, ami azt jelenti, hogy Magyarország összes vezetékes telefonját kedvezményesen hívhatom plusz 1500 Ft-ért. Eddig a csomagért 6600 Ft-ot fizettünk havonta – meséli Horváth Attiláné.

A szerződés hosszabbítása, aláírása megtörtént, az ajkai fiókban jegyezték is, hogy kérték a belföldi opciót. Ennek tudatában használta továbbra is a házaspár a telefont, azonban 2015. február 6-án, pénteken olyan számlákat kaptak, amelyekben a tévé és az internet elszámolása a szerződésnek megfelelően, kedvezményesen történt ugyan, de a telefonszámlákon horribilis összeg, összesen 36.700 Ft szerepelt.

– Ezt lehetetlennek tartottuk, de 9-én, hétfőn reggel akartuk hívni a 1412-es hibabejelentő számot, de akkorra már ki volt kapcsolva a telefonvonalunk. Mobilon voltunk kénytelenek hívni Budapestet, kb. 30 perc várakozás és zene után a budapesti központ munkatársa közölte, hogy ez a belföldi opció az ő rendszerükben nem látható, nem szerepel. Másnap az ajkai kirendeltségen megerősítették, hogy létezik a megrendelésünk. Ajkáról felhívta az ügyintéző Budapestet, ahol elismerték, hogy valamilyen rendszerhiba történhetett, ne fizessük be a kiszámlázott összeget, a hiba az ő felelősségük, ki fogják javítani, és 72 órán belül visszakapcsolják a telefonvonalat, és küldenek másik számlát. De mindez még nem történt meg – állítja a feleség.

A házaspár naponta járt érdeklődni az ajkai kirendeltségre, ahol minden szinte forgatókönyv-szerűen zajlott: az ajkai ügyintéző minimum fél órán keresztül hívja a központot, ahol egyik kolléga adja a másik kollégának a telefont, mondván, ez nem az ő az asztala, a második a harmadiknak, végül a negyediknek, aki ismét ígéretet tesz, hogy dolgoznak a technikai hiba elhárításán. Ez így megy hetek óta, telefonvonala azóta sincs, és a türelme is fogy Horváthéknak. Horváthné nem érti, hogy egy komoly cég hogyan engedhet meg magának olyan hibát, hogy egy hónap alatt nem képes korrigálni az önhibájából történt mulasztást. Nagyon kíváncsi arra is, hogy vajon mekkora számlát kapnak majd, ha a vonalat visszakapcsolják…

2014 novemberében a házaspár egy plusz akcióval is szeretett volna élni. Kb. 140.000 Ft-ért vásároltak egy táblagépet, de nem ennyiről, hanem 173.00 Ft-ról szóló számlát kaptak. A táblagéppel kapcsolatban kiderült, hogy a szolgáltató helyi üzletében az üggyel foglalkozó munkatárs elnézett valamit számítógépe monitorán, így alacsonyabb árat mondott Horváthéknak, mint amire jogosultak lettek volna. Az ajkai üzlet kérvényezte a budapesti központnál, hogya tévedés miatt engedélyezzék, hogy a házaspár az alacsonyabb áron jusson a táblagéphez. Az ügyben még nem született döntés.

A telefonos problémával kapcsolatban február 26-án Horváthné felhívta a szolgáltató 1412-es hibababejelentő számát. Kb. 20 perc várakozási idő után sikerült egy ügyintézővel beszélnie, aki tájékoztatta, hogy elindult a kivizsgálás, ami március 7-én zárul le, az eredményről ezután írásban fog tájékoztatást kapni. Mint mondta, a szolgáltatás visszakapcsolása február 11-én el lett indítva, viszont egy informatikai hiba miatt még nem sikerült. A műszaki hiba elhárítása az ügyintéző szerint folyamatban van.

A telefonhívás óta többször is letelt a következő 72 óra, de úgy néz ki, hogy a szolgáltató továbbra sem érzi fontosnak, hogy a saját hibájából kialakult problémát orvosolja.

Elgondolkodtató ennek fényében, ami a vállalat honlapján olvasható: (a cég) „2013 októberben elnyerte a 2013. évi Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díjat a telefonos ügyfélkiszolgálás (call center) nagyvállalati kategóriában. Ezzel az ország legjobbjának bizonyult a telefonos ügyfélkiszolgálás terén az ország nagyvállalatai közül.”

A témáról készített televíziós összeállítás a tvajka.hu oldalon tekinthető meg. A TV Ajka munkatársai továbbra is várják a lakosság jelentkezését közérdekű problémáikkal az ajkatv@ajkanet.hu e-mail címen.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply