Kirándulást nyert osztályának Dóra, Rebeka és Olivér

A Bányászatról gyermekszemmel című rajzpályázaton a legtöbb díjazott munkát beadott osztály tagjait látta vendégül a pályázatot kiíró Csingervölgyért Egyesület.

A Bányászati Múzeum kiállításaival is megismerkedtek a negyedik osztályosok

A bányász hagyományőrzők a tanév elején óvodások és általános iskolások számára hirdették a versenyt azzal a céllal, hogy a gyerekek ismerjék meg, milyen volt az élet a bányában, mit jelentett Ajka város fejlődésében a szén, a nehézipar. Az eredményhirdetést a bányászok védőszentje, Borbála ünnepén tartották a városi rendezvényen. A szervezők örömmel fogadták, hogy csaknem 200 pályamű érkezett, többségében rajz és néhány makett. Vidéki művészeti iskolákból is érkeztek alkotások.

A Fekete-Vörösmarty iskola 4.b osztályából a diákok több, mint fele pályázott. A rajzolók közül Draskovics Rebeka második lett, a makettek készítői közül Patasics Dóra a második, Bakos Olivér a harmadik helyezést érdemelte ki. Az osztály kedden Ludvai Dóra és Szájli Árpádné pedagógusok kíséretében az egész napot Csingerben és a parkerdőben töltötte. A gyerekek elmondták, már mindannyian jártak Csingerben és a parkerdőben, valamint a Bányászati Múzeumban, de az ott kiállított anyag olyan gazdag, hogy mindig találnak újdonságot.

A diákokat az egyesület tagjai a közösségi házban fogadták, ahol Gerencsér Hilda elnök  beszélt az egyesület tevékenységéről, a célokról, a bányászatról. Elmondta, hogy Csingerben egykor strand is volt, elmesélte a kriptonházak történetét, majd a település központjában levő Bányászati Emlékparkban bemutatta az egykori bányák helyeit, majd a munkásokat a föld alá szállító vasúti kocsiba ülve a gyerekek megtapasztalhatták, hogy milyen körülmények között utaztak a bányászok. A kisiskolások kérdéseiből kiderült, hogy sokat tudnak a bányászatról, érdekli őket, hogyan éltek és milyen körülmények között dolgoztak.

A parkerdőben a Bányászati Múzeumban Tóth István, aki egykor maga is a bányában dolgozott, bemutatta a föld alatti munkához használt eszközöket, beszélt többek között a robbantásokról, a dolgozókat védő biztonsági intézkedésekről, majd elmondta, hogy a bányászok köszönése miért Jó szerencsét. A gyerekeket főként a bányában használt lovak története fogta meg. Érdeklődve hallgatták, hogy mekkora terhet tudott elhúzni az állat, milyen sebességgel, valamint hogyan szokott hozzá a sötétséghez, a zajhoz.

A múzeumlátogatást a közösségi házban vendéglátás követte, majd Gerencsér Hilda kérdéseire felelevenítették a diákok a nap folyamán hallottakat. Hazaindulás előtt megnézték a tíz éve épült IV. Boldog Károly Király kápolnát és meghallgatták a minden nap délután két órakor megszólaló Bányászhimnuszt.

A gyerekek úgy indultak haza, hogy a következő tanévben, már felső tagozatosként ismét részt vesznek a pályázaton, és remélik, hogy ismét nyernek egy élményekben gazdag kirándulást.

This slideshow requires JavaScript.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply