A kisebbeket meglátogatta, a nagyobbak futottak hozzá

Rendhagyó testnevelés órát szervezett a gyerekeknek a Civil Fórum Padragkútért Egyesület a helyi általános iskolával karöltve, december 6-án délelőtt.

Az idei már a harmadik alkalom volt, hogy ezen a jeles napon a diákok rajthoz álltak, majd az iskolától a Borbála parkig futottak, ahol találkoztak a Mikulással. A programból a padragkúti óvodásokat sem hagyták ki, akiknek a táv egy kicsit hosszú lett volna, így a télapó, Puskás Károly önkormányzati képviselő személyében, már kora reggel meglátogatta és megajándékozta a kisebbeket. Természetesen a futóversenyen résztvevő gyerekek sem maradtak üres kézzel, hiszen a Mikulás folytatta fáradhatatlan munkáját manó társa segítségével. A két korcsoportban zajló megmérettetésen (alsó és felső osztály) külön jutalmazták a lányokat és a fiúkat, így a következő eredmények születtek. Az alsós fiúknál Balázs Armand lett az első, Dani Ákos a második és Aranyosi Lionel a harmadik. A felsős fiúk között Károly Róbert volt a leggyorsabb, akit Kiss Patrik és Takács Félix követett a sorban, míg az alsós lányoknál Balázs Jázmin, Gáspár Beatrix, Gergely Jázmin Boglárka lett a sorrend. A felsős lányok mezőnyét a Funtek Rita, Horváth Dóra, Szabó Petra trió előzte le.

Parrag Leonóra

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply