Kismotor jogsi ajándékba

Fotó: Szántó

Ingyen szerezhetnek segédmotor-kerékpáros jogosítványt azok a diákok, akiket kiválasztottak az ajkai kistérségben tanulmányi eredményük alapján az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) által finanszírozott Sulimoped programban. Az első megbeszélést november 30-án tartották az Ajkai Rendőrkapitányság emeleti nagytermében, ahol fiúk és lányok vegyesen várták az induló tanfolyamot.

Az ORFK OBB ötödik alkalommal hirdette meg a Sulimoped kampányt, amelyben a 2017/18-as tanévben az ajkai kistérség 55 diákja kap lehetőséget a segédmotoros jogosítvány ingyenes megszerzésén túl a biztonságos közlekedés elsajátítására. A tanfolyamon kiemelt figyelmet fordítanak a közlekedésben résztvevők veszélyeztetettségének csökkentésére a felelős sofőrök „kinevelésével”, akik az elméleti, gyakorlati, illetve egészségügyi vizsga sikeres letétele után kaphatnak zöld utat a forgalomba.

A megjelenteket Szoboszlai Tibor rendőr alezredes, kapitányságvezető üdvözölte. Röviden ismertette a tanfolyam lényegét és felidézte saját emlékeit a segédmotor-kerékpáros jogosítvány megszerzéséről, amit akkoriban még hajtási engedélynek hívtak.  Hangsúlyozta, hogy a „kismotoros” vezetői engedély az első lépés a nagymotor, vagy a személygépjármű jogosítvány megszerzése felé. Zárásként balesetmentes közlekedést és sikeres vizsgát kívánt a fiataloknak, akiket egy az egész régióban elismert autóiskola munkatársai készítenek fel.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply