Kitüntetés és díjátadó a döntéshozatal előtt

Az ünnepség értük volt (Fotó: Györkös)

Rendhagyó testületi ülést tartottak november 28-án a Polgármesteri Hivatal hatodik emeleti nagytermében, ahol a napirendi pontok megvitatása előtt Hartinger Rezsőné bölcsődevezető munkáját, valamint Pegán Ágnes és Szántó Soma gimnazisták egyéni kimagasló tevékenységét értékelték a város vezetői.

Ajka Város Önkormányzata „Ajkai Életút” díszoklevél kitüntetést alapított azzal a céllal, hogy méltó elismerésben részesítse azokat a személyeket, akik hosszú szakmai életútjuk során tevékenységükkel, emberi magatartásukkal kiemelkedő érdemeket szereztek, és munkájukkal maradandó értéket képviselnek Ajka város életében.

Hartinger Rezsőné Geier Julianna

Hartinger Rezsőné Geier Julianna bölcsődevezetőt a több évtizedes kimagasló színvonalú szakmai és vezetői tevékenysége elismeréseként jutalmazta az önkormányzat a kitüntetéssel, ugyanis egész pályafutását a kisgyermekek nevelésének szentelte és szerényen, lelkiismeretesen, becsülettel, nagy hozzáértéssel végezte a munkáját. Életútja, szakmai hivatástudata példaként állítható mindenki számára.

Hartinger Rezsőné 1953-ban született Padragon. Az általános iskola elvégzése után Budapesten, a Móra Ferenc Szakközépiskolában érettségizett és szerzett csecsemő- és gyermekgondozónői oklevelet. Tanulmányait a budapesti Vámosi Ilona Szülésznőképző Szakiskolában folytatta, majd szülésznőként kezdett el dolgozni az ajkai kórházban. 1978-ban nyílt meg Ajkán az V. számú Bölcsőde, ahol csecsemő-és gyermekgondozóként helyezkedett el.1986-ban bölcsődevezető megbízást kapott és az évek folyamán több alkalommal is önállóan vezette az intézményt. Időközben bölcsődei szakgondozói másodfokú szakosítót végzett. Az akkor legmagasabbnak számító szakmai képesítés megszerzésén túl sok kiváló új szakmai ötletet vitt az intézményébe, amelyet eredményesen alkalmaztak.

Az 1991-ben megszűnő V. számú Bölcsődéből az I. számú Bölcsődébe került. 1992-ben kinevezték vezetőnek. Az I. és a IV. számú Bölcsőde összevonásakor az új intézményben helyettesként dolgozott. 1997. január 1-től intézményvezetőként látta el a feladatokat. 2015. április 30-án vonult nyugdíjba, de a bölcsőde vezetését még a mai napig segíti. Elhivatott kisgyermeknevelőként fontos volt számára a szakma képviselete, a szakmai értékek továbbadása. Szaktudására oktatóként és vizsgáztatóként is igényt tartottak a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolában. Elismerését Schwartz Béla polgármestertől vehette át egy szál virág kíséretében.

Pegán Ágnes

Az ünnepség Szabó-Kovács Krisztina szavalatával folytatódott. Majd az Ajka Városért Alapítvány által hirdetett pályázat díjának átadására került sor, amit 2016 decemberében olyan 20 év alatti, ajkai lakcímmel rendelkező, vagy ajkai intézményben tanuló fiatalok támogatására hirdettek meg, akik az élet bármely területén egyéni kimagasló eredményt értek el. Ezt az elismerést Pegán Ágnes, a Bródy Imre Gimnázium tanulója és Szántó Soma, a Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium diákja érdemelte ki.

Ágnes az általános iskola első osztályától kezdve kitűnő, Soma a kezdetektől jeles tanuló. Mindketten rendszeresen járnak megyei, regionális és országos tanulmányi versenyekre hírnevet szerezve iskolájuknak és a városnak, sikeresek a sportban és játszanak hangszeren is.

Pegán Ágnes a Bod Péter Könyvtárhasználati Versenyen országos második helyezést ért el. Az Öveges József Fizikaverseny Kárpát-medencei fordulóján huszonegyedik lett, míg a Varga Tamás Matematikaverseny megyei fordulóján szintén a második legjobb helyet szerezte meg, csakúgy, mint a Simonyi Zsigmond Helyesírási Versenyben. A Vigyázz, kész, pénz! elnevezésű pénzügyi vetélkedőn a regionális középdöntő élmezőnyében végzett, míg a Bem József Megyei Matematikaversenyen az első helyet sikerült elhódítania. Az Országos Tájfutó Diákolimpia rövidtáv és normáltáv versenyének kilencedik helyezettje, a Veszprém Megyei Tájfutó Diákolimpia és Összetett Bajnokság dobogósa. Éveken át zongorázott.

Szántó Soma

Szántó Soma az „Itthon otthon vagy” országos földrajzverseny első helyezettje lett 2014-ben és a dobogó harmadik fokára állhatott fel 2016-ban. Egy másik országos földrajzversenyen másodikként végzett, ahol a legjobb szóbeli kategória különdíját is megkapta. 2010 óta a Cápa Vízilabda Klub tagja, csapatával a 2015/16-os szezonban a Dunántúli Vízilabda Liga Gyermek „A” korcsoportjában ötödik helyezést ért el. A 2016/17-es évadban a Cápákkal megnyerte a Dunántúli Vízilabda Liga alsóházát, míg a Budapest Bajnokságban ötödikek lettek. Éveken át dobolt, idén pedig sikeres angol középfokú írásbeli nyelvvizsgát tett.

Mindkét fiatal egyetemre készül, határozott elképzelésük van a jövőt illetően, ám az alapítvány elismerését szerényen fogadták Becsei Éva elnöktől.

A díjak átadását követően a Miniszteri kitüntetett zongorista és énekes, Bede Habi zenés előadásával ért véget az ünnepség, aki A játék végtelen című saját szerzeményét és Cserháti Zsuzsa Hamu és gyémánt című örökzöldjét adta elő a megjelenteknek.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás