Klasszikus és kortárs művek a területi szavalóversenyen

A legjobb szavalók egy csoportja (Fotó: Györkös)

A hagyományosan megrendezett Vörösmarty területi szavalóverseny megnyitóján Riederné Fenyvesi Bernadett intézményvezető utalt a költő, Kosztolányi Dezső szavaira a versek szépségeiről, azok örökkévalóságáról. Örömmel jegyezte meg, hogy a tavalyinál több diák jelentkezett az eseményre, amit az intézmény Fürst Sándor utcai épületében szerveztek meg november 30-án. Az ifjú versenyzőknek szülők, nagyszülők és pedagógusok szurkoltak az eredményes szereplésért.

Négy korcsoportra bontva foglalták el a termeket a szavalók, akik egymást is meghallgatták, majd a háromtagú zsűri értékelte munkájukat. Több versenyző neve ismerősen csenghet sokak számára, hiszen nem először – és remélhetőleg nem utoljára – vettek részt kulturális programon. A kicsik az állatokról szóló vidám verseket részesítették előnyben, nagyrészt kortárs költeményeket – többek között Tóth Krisztina, Kovács Barbara írásokat – hallhattak tőlük a jelenlévők, míg a felsőbb korosztály inkább a klasszikusok közül válogatott.

A 3-4. osztályban Badicsné Matting Mária, Kocsisné Gyimóthy Éva és Tóthné Kőszegi Valéria töltötte be a bírák szerepét. A legjobbnak Schreithofer Erik előadását értékelték. A második helyen ketten is osztoztak: Vincze Réka és Hosszu Jaloveczki Hunor. Harmadik helyen Kamondi Donát végzett.

Az 5-6. osztályosoknál Benkó Zsófia, Gerencsér Hilda és Huiber Jánosné meglátása szerint Keller Dávid szerepelt a legjobban. A második helyet Varga Viktóriának ítélték, a harmadikat pedig Sinka Lilinek és Kovács Botondnak.

A 7-8. és 9-12. osztályban Balassa Szilvia, Juhászné Kiss Ágnes és Horváthné Treiber Ildikó hozott döntést a helyezésekről. A fiatalabb korcsoportban az első helyet Mózes Tamás, a másodikat Szekeres Bálint, a harmadikat pedig Gyenge Fruzsina kapta. Végül a gimnazisták csapatában a küzdelmet Tóth Zsófia nyerte, megelőzve Czendrei Lucát és a harmadik helyen végző Baráth Mirellát.

Az indulókat emléklappal jutalmazták, akiknek pedig sikerült elérniük helyezést, könyvet is választhattak maguknak. A zsűri hasznos tanácsokkal és dicséretekkel halmozta el a gyerekeket. Összefoglalták véleményüket a szöveg pontos megtanulásáról, az előadásmódról, a versválasztás fontosságáról és még számos észrevételt, ötletet osztottak meg a fiatalokkal.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply