Kolbászkavalkád Tósokberénden

Második alkalommal rendezte meg a Tósokberéndért Egyesület a „TÓBERKÓBI” néven ismertté vált kolbásztöltő versenyét Tósokberénden a Viktória Panzió udvarán.
Sokáig kérdéses volt, hogy az egyesület meg tudja-e rendezni fesztivált Tósokberénden, mivel a Kristály pályán felújítási munkák zajlanak, ahol tavaly volt a rendezvény. Végül a tagság megszavazta, hogy ne maradjon el a tavaly nagy sikert aratott töltés. Faluban a Viktória Panzió udvarát tartották alkalmasnak erre a célra.
Az előzetes jelzések alapján 20 csapat jelentkezett a versenyre, Szegedtől Budapesten át Zalaegerszegig, amelyek eléggé változatos neveket választottak maguknak. Természetesen a nevekhez illően öltöztek be. A ruhákat már hetekkel az esemény előtt varrták, hímezték. A kötényeket, fejfedőket többféle formában, színben és felirattal viselték. A Hókefélke és a hét törpe valamint a Hupikék törpikék nemcsak a kolbásztöltésben, hanem a megjelenésben, éneklésben is külön versenyt vívtak.
kolbasztolto fesztival 5709A kialakított helyszínek is tükrözték az egyes csapatoknak a felkészülésbe fektetett energiáját. Voltak, akik egy egész XIX. századi konyhát varázsoltak sparhelttel együtt a helyszínre. A rendfán és egyéb változatos állványokon lógtak a díszítésként hozott füstölt áruk. A falusi kerítéstől a hintalóig, a falvédőktől az elmúlt századokban használt eszközökig sokszínű díszleteket vonultattak fel a versenyzők, sőt még használták is őket.
Amikor már testileg és lelkileg felkészült mindenki a versenyre és a használandó eszközök a helyén voltak, akkor 10 órakor kolompszóra elkezdhették a hús darálásával a munkát. Ki kisebb, ki nagyobb lyukú darálón engedte át a töltenivalót, de volt, aki a múltat idéző módon két késsel aprította a húst. Ezt követően a legfontosabb művelet a fűszerezés következett. Itt aztán voltak ám meglepetések! Raktak a ledarált anyag közé kukoricaszemeket, dinsztelt almát, zsályát, citrom- és zöldségféléket, csombort, mexikói keveréket és ki tudja mennyiféle fűszert használtak fel ahhoz, hogy az övöké legyen a legízletesebb készítmény? A homogénre gyúrás után megtöltötték a belet. Sokan a megjelentek közül még nem láttak hason nyomva kolbászt tölteni, most ezt itt megnézhették. Töltés után már sütötték is, hogy a zsűri elé vigyék értékelésre az elkészült gasztronómiai különlegességeket, mert ezen a napon készült kolbászok nagy része hentesnél nem kapható. A szakértő zsűri a kóstolás során elcsodálkozott az emberi leleményességen és fantázián.
A II. Tósokberéndi „Kalbásztöltő” Fesztivál zsűri elnöki tiszttét Szabó Péter fogadós, éttermi mester, Gyémánt Diplomás Gasztronómus látta el. További bírálok pedig Kozma Sándor, a Táncsics Mezőgazdasági Zrt. elnök-igazgatója, Szalai József, a Táncsics Mezőgazdasági Zrt. Devecseri Húsüzem vezetője és Csendes Róbert, a Tósokberéndért Egyesület elnökségi tagja voltak. A kóstolgatás, ízlelgetés után született döntésnél nem csak a tálalást, a kolbász ízét, hanem a készítés körülményeit, tisztaságát és a csapatok megjelenését is figyelembe vették.
kolbasztolto fesztival 5697Az alapos értékelés után bronzérmet osztottak ki a Dekázz hármat, a Kirstálymágnes kóbi, a Med-töltelék, a Töltögető brigád, a Kol-Bikák, az “Én készültem” csapat részére. Nyolc ezüstérmet a Hókefélke és a hét törpe, az Úrkúti banda, a Cool-Aegon-Bász, a T-kolbász és a T-Öltelék, a Kolb-ÁSZ-falók, a Malackodók, a Lokomotív csapat érdemelte ki. Az öt aranyérem, pedig a Belesek, a Fröccs-öntő kalbásztries Kft, a TóberKék, a Padragkúti malaclopók és a Csülök csapat vitrinjét fogja ékesíteni. Az érmek mellé minden csapat személyre szóló egyedi emléklapot kapott, és több különdíjat is kiosztott a zsűri, amelyeket a Táncsics Mezőgazdasági Zrt. Devecseri Húsüzeme, a Noszlopi savanyúságok, a Halmibai üveggyár a T-systems Magyarország Zrt. és a Tósokberéndért Egyesület ajánlott fel. A verseny abszolút győztese a Csülök csapat lett, amely nemcsak finom, ízletes, különleges kolbászokat készített, de a töltés mellett egész nap kínálta a Devecserben készült termékeket a megjelent vendégeknek. Ki kell még emelni a TóberKék, a Padragi malaclopók és az Úrkúti banda csapatát a megjelenésük miatt. A Fröccs-öntő kalbásztries Kft. különleges kék színű kolbásza nagy sikert aratott, amely a munkahelyükre utalt. A zsűri elnöke megjegyezte, hogy lelkiekben fel kellett készülnie a kóstolásra, de utána nyugtázta, hogy ízletes, még ha kék is.
A verseny mellett fesztiváli hangulatban is része volt a jelenlévő érdeklődőknek. Fellépett a Free Kid aerobik egyesület gyermekekből álló csoportja, amely a térség gyermekeit foglalkoztatja. Három harmonikás Csorba Tamás, Angermayer Tibor és Bábics Gábor egész nap szórakoztatta a töltőket, kíváncsiskodókat. Táncoltak az Apetka Néptáncegyüttes fiataljai. A rendezvény zárásaként az Extázis együttes zenéjére ropta, aki még nem fáradt el eléggé. A zenekar a fellépésért nem kért díjat, csupán alkalomhoz illően kolbászt, amelyet előadásuk közben vehettek át fizetség gyanánt – két népviseletbe öltözött menyecske, az egyesület képviseletében rúdon lógó füstölt kolbászokkal jelent meg a színpadon. A nap folyamán több, mint 1000 ajkai, tósokberéndi, környékbeli érdeklődő látogatta meg a rendezvényt.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply