Költészet napjára – a változás szele

A szeszélyes április kiszámíthatatlan és ingadozó, nehezen követhetőek a változások, ezzel elsősorban a fellázadt és tomboló természetre utalok. A hangulatunkra és a körülményeinkre nem kevésbé igazak ugyanezek a jelzők, ezért különösen fontos, hogy ki-ki megtalálja a saját kapaszkodóját. A szellemi értékekhez való hozzájutás már egy éve korlátozott, de attól még nem felejtettük el, hogy az emberiség tudását és bölcsességét a könyvek őrzik. Az irodalom és a költészet abban is segít, hogy megtaláljuk lelki és érzelmi egyensúlyunkat. A magyar költészet napját minden évben, április 11-én ünnepeljük.

Az elmúlt egy év talán elegendő időt hagyott arra, hogy az eseményeket a korábbiaktól eltérő módon és helyszínen ünnepeljük, ezért több ötlet, kezdeményezés is napvilágot látott a különböző internetes oldalakon. A költészet napján sem alakul ez másként: az interneten lehet verseket posztolni, irodalmi beszélgetéseket hallgatni és különböző fejtörőket megoldani, vagy éppen a cukrászdában „öt forintért kuglert venni”.

Köztudott, hogy József Attila (1905. április 11 – 1937. december 3.) költő születésnapján ünnepeljük a költészet napját, de ez alkalomból más évfordulókra is nagyobb figyelmet fordítunk. Az idén emlékezünk a száz éve született Pilinszky János (1921. november 27 – 1981. május 27.) költőre, aki gazdag életművet hagyott ránk, miközben drámai, vagy inkább tragikus szerelmi életet élt.

Középiskolai tanulmányait 1931 és 1939 között végezte a budapesti Piarista Gimnáziumban. Érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára iratkozott be, ám fél év után az egyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta tanulmányait, ahol művészettörténeti, magyar, valamint olasz irodalmi és nyelvészeti előadásokat hallgatott. 1944 májusában kapta meg egyetemi bizonyítványát; de a diploma megszerzésére már nem jutott ideje, mivel behívták katonának. Alakulatával rövidesen Ausztriába, majd Németországba került, harcokban nem vett részt. A háború után egy ENSZ által létesített, amerikai fennhatóságú táborba került, 1945 novemberében tért vissza Budapestre.

A költő kétszer házasodott. Könnyen esett szerelembe, de a lángolás csak szellemi természetű volt. Pilinszky mély vallásossága miatt sosem tudta elfogadni és megélni a szexualitását.

1953-ban kirándulni hívták a barátai, ekkor ismerte meg Márkus Annát, első feleségét. Az eseményről így írt a költő: „Mikor meghallottam, hogy ő is velünk jön: mintha valami elfelejtett reménységem teljesült volna. (…) A szerelem ott kezdődik, mikor a belső figyelem egyszerre folyamatossá válik, s intenzitásában szinte az elviselhetetlenségig fokozódik. A menedékház kora reggeli verandáján üldögéltünk éppen, mikor hirtelen belépett. Megütött, milyen kedves és milyen szép” – emlékezett vissza a pillanatra. A kiránduláson a festőlány mellé szegődött, és megpróbált vele a festészetről beszélgetni, amihez egyáltalán nem értett. Anna megbabonázta: „Egy pillantására emlékszem – a fűből emelte fel egy pillanatra a fejét –, egy rendkívül tiszta, erős és sötét pillantásra, ami mintha egy éles, átható fénynek lett volna a negatívja.” Végül találtak közös témát: Annának a főiskola után díszleteket kellett festenie a Bábszínházban, Pilinszky pedig publikálási tilalom alatt állt. Egyikük sem bontakoztathatta ki a tehetségét. Anna illusztrációt készített a költő Aranymadár című verses meséjéhez, a közös munka pedig annyira jól sikerült, hogy a végére össze is házasodtak, egészen pontosan 1955. október 12-én. Pilinszky nászajándékul egy kézzel írt verseskötetet adott feleségének, amibe a Trapéz és korlát és a később megjelent Harmadnapon kötetek versei kerültek. Házasságuk a kezdeti harmónia ellenére mégsem tartott sokáig: két hónap után véget ért. A válás mindkettejüket nagyon megviselte, a költő ekkor írta meg Négysoros című versét: „Alvó szegek a jéghideg homokban. / Plakátmagányban ázó éjjelek. / Égve hagytad a folyosón a villanyt. / Ma ontják véremet.”

Udvarolt Ruzsa Krisztának, Asbóth Erzsébetnek, sőt még a férjezett Nemes Nagy Ágnesnek is, együtt élt Jutta Scherrerrel. 1978-ban ismerkedett meg Párizsban Ingrid Ficheux-vel, akivel 1980 júniusában egyházi esküvőt kötött. De szerelme beteljesületlen maradt. Pilinszky a férfiakhoz vonzódott, de ezt mély vallásossága miatt nem tudta elfogadni.

Az öt éve elhunyt Kocsis Zoltán (1952. május 30. – 2016. november 6.) kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester és zeneszerző jó kapcsolatban állt Pilinszky Jánossal. A zeneszerző szerint a megismerkedésük nem volt szokványos, ugyanis 1973 őszének egyik nagyon szép, derűs napján betért egy zenei antikváriumba. Itt megszólította angolul egy német hölgy, aki ezután bemutatta magyar barátját, Pilinszky János költőt. (A hölgyről később kiderült, hogy a költő barátnője: Jutta Scherrer.) A zeneszerző már régóta olvasta Pilinszky írásait az Új Emberben (katolikus hetilap) és minden vágya az volt, hogy megismerkedjen vele. A költő ekkor meghívta magához a Hajós utcába. Nagyon érdekelte a zene – ami a korábbi években nem volt rá jellemző -, így az erős összekötő kapocsként szolgált közöttük.

A költő első kötetéért 1947-ben Baumgarten-díjat kapott. A következő elismerést, a József Attila-díj első fokozatát huszonhárom évvel később, 1971-ben kapta meg. 1974-ben megválasztották a Bajor Szépművészeti Akadémia levelező tagjának. 1980-ban költői életművéért Kossuth-díjjal tüntették ki. 1962 őszétől volt tagja a Magyar Írószövetségnek. Pilinszky utolsó évei nagy részét Velemben és Székesfehérváron töltötte. Műveinek jelentős hányada csak halála után jelent meg kötetbe gyűjtve.

Önálló kötetei a teljesség igénye nélkül: Trapéz és korlát. Aranymadár. Harmadnapon. Rekviem. Nagyvárosi ikonok. Szálkák. Végkifejlet. A nap születése. Tér és kapcsolat.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply