Költségvetés, közmeghallgatás és egyéb napirendek

Dr. Várhelyi Attila, a Helyi Választási Bizottság elnöke gratulál Peternics Mihály képviselőnek az eskütételt követően (Fotó: Györkös)

Az év második ülését Bálint napon tartotta meg a város képviselő-testülete a Városháza hatodik emeleti nagy termében, ahol a fókuszban ezúttal a 2018-as év költségvetése, valamint az állampolgárok részére tartott közmeghallgatás állt. Az egész délelőttön átnyúló tanácskozáson új képviselőt is avattak Peternics Mihály személyében, aki a tavaly év végén elhunyt Táncsics Tamás helyére érkezett a Fidesz-KDNP frakcióba.

A testületi ülés az új képviselő eskütételével és megbízólevelének átvételével kezdődött. A rövid beiktatási ceremóniát követően a napirendekről határoztak a megjelentek, majd dr. Jáger László címzetes főjegyző tájékoztatta a képviselőket és a jelen lévő állampolgárokat a korábbi ülésen hozott döntésekről, amelyek között elfogadták az Új Vásártér Kft. végelszámolással történő jogutód nélküli megszüntetését, valamint Művelődésért Díszoklevél kitüntetést adományoztak Hargitai Tibornak, az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar tiszteletbeli elnökének kimagasló zenei és vezetői teljesítménye elismeréseként.

Ravasz Tibor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője tíz perces szünetet kért és meg is kapott, ahol a nyilvánosság bevonása nélkül egyeztethettek a képviselők néhány felmerülő kérdésben.

A szünetet követően hosszas érvelés kezdődött a 2018-as költségvetésről, amelyben a város életének legfontosabb tételei kapnak helyet bevételek és kiadások formájában. A képviselők igyekeztek egymást meggyőzni arról, hogy az előzetesen kialakított terv mellett mik azok a fontosnak vélt fejlesztések, amelyeket érdemes lenne ebbe a feszes keretbe beleszorítani. A város költségvetését kilenc igen, hat tartózkodás mellett hagyták jóvá a testület tagjai.

Új taggal bővült a frakció

Következőnek a település 2017. évi környezeti állapotát vitatták meg és fogadták el hosszas véleményezés után 14 igennel a képviselők rákérdezve arra is, hogy várható-e változás az Erőmű háza táján, amelyet a Veolia Energia Magyarország ZRT. tavaly év végén vásárolt meg. (Az első két napirendi pont egyben a közmeghallgatás témájaként is szolgált, amelyeket részletesen egy másik cikkben tárgyalunk – a szerk.).

Harmadikként az Ajkai Zagy-téri műhelycsoportnál kiegészítő földrészlet értékesítéséről határoztak a képviselők, amelynek értelmében a NO-ZSO 2001 Kereskedelmi és Könyvelési Kft. 630 négyzetméteres területet vásárolhat az önkormányzattól. A cég ügyvezetője azzal indokolta telekigényét, hogy a tevékenységével összefüggő járművek már nem férnek el, ezért a telephelyét mindenképpen bővíteni kívánja.

Véleményezte és jóváhagyta a kötelező felvételt biztosító ajkai iskolák beiskolázási körzethatárait is a testület, majd a Testvérvárosi csereüdültetési program IV. elnevezésű pályázat benyújtását fogadták el a képviselők. A népszerű nyári diákprogram 2015 óta segíti a nemzetek közti integrációt. Eddig székelykeresztúri és ajkai fiatalok vehettek részt rajta, idén viszont már az unnai gyermekeket is szeretnék bekapcsolni a szervezők pozitív pályázat esetén a közös vakációzásba. A cél az, hogy a felnövekvő generációk megismerhessék az Európai Unión belül egymás kulturális sokszínűségét, hagyományait, szokásait, illetve megcsodálhassák hazánk, azon belül a Közép-Dunántúl tájait, városait, kiemelt figyelmet fordítva Ajkára. A testvérváros-program esetén a meghívottak maximális létszáma 60 fő lehet, a rendezvény megvalósításához 10.000 eurós támogatást kíván elnyerni az önkormányzat.

Érdeklődő állampolgárok egy csoportja

Szó esett még az ülésen az Ajkai Minőség Tanács tagjainak változásáról, illetve a szavazatszámláló bizottságok tagjainak megválasztásáról is. Mindkét napirendi pontban foglaltakat jóváhagyták a képviselők.

A polgármester szabadságának elfogadására is sor került, végül a képviselő testület 2018. évi munkatervét fogadták el kilenc igen öt tartózkodás mellett a tagok, amelynek értelmében lehet tudni, hogy előreláthatólag mikor mit tárgyalnak majd havi bontásban. Márciusban többek között napirendre kerül a Magyar Imre Kórház működése, a KLIK fenntartásában működő ajkai köznevelési intézmények helyzete, valamint a TOP pályázatok elbírálási rendszere is. Szeptemberben pedig a város állandó népességének és imázsának növelésére tett javaslatok kerülhetnek fókuszba. Zárt ülésen döntött a képviselő testület egy fellebbezésről.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply