KONCERT Kiemelt Arany minősítést szerzett a Bányász Fúvószenekar (videóval)

Az új hangkép is bearanyozódott

Cseh, brazil, szovjet, angol, francia, amerikai és magyar – a zenék jól megfértek egymással a Bányász Fúvószenekar idei, télbúcsúztatónak elkeresztelt, hagyományosabban farsangi koncertjén, a vmk-ban, a múlt szombaton.

Telt, lelkes ház fogadta, és Kiemelt Arany fokozatú minősítés keretezte Szücs Krisztián karnagy muzsikusainak akkor és ott nyújtott tevékenységét. Ráadásul az évek óta szokásos februári fúvós megmutatkozás az idén egyben minősítő koncert is volt. Ennek megfelelően igen rangos szakmai zsűri foglalt helyet a nézőtéren Dohos László, Bán László és Szélesi Attila a Magyar Fúvószenei és Mazsorett szövetség elnöke, illetve elnökségi tagjai személyében, akik mindhárman aktív karnagyok is.

A kétórás, két félidőre tagolt program a tétnek megfelelő minőségű muzsikákat tartalmazott. Szerepelt benne hagyományőrzés egy már-már elfeledett Bányász ünnepi induló újraértelmezésével (id. Gorrieri Ferenc művét Szücs Krisztián hangszerelte), legendás fütty-induló fúvószenekari letétben (Alford: Bogey hadnagy indulója, hgsz. David Lean, a Híd a Kwai folyón c. filmből), Webber-szvit, Sosztakovics-jazzkeringő. Koleta indulójára, mint az est folyamán valamennyi indulóra és latin zenére, Angermayer Tamásné Tildi mazsorettjei gazdagították a színpadot és szórakoztatták a nézőteret.

Az első félidő legutolsó nótája Rod Templeton Michael Jackson által világsikerre vitt Thrillere volt, amelyben – ekkor még csak ízelítőül – megszólalt a Bányász Fóvószenekar új hangképe is. Ami nem más, mint a folyamatos gazdagodásnak és korszerűsödésnek legújabb állomása: egy komplett rockzenekar ízléses, stílusos és lelkesítő beépítése a hagyományos fúvóshangzásba, szinte a teljes második műsorrészben. Így a közönség nemcsak a nádszálkarcsú, törékeny Hekele Fanni által többször is megszólaltatott, egy XIX. századi amerikai zeneszerzőről elnevezett, hatalmas tölcsérű, Szuzafon nevű hangszeren ámulhatott, hanem például Atis (Horváth Attila) gitárszólójában is gyönyörködhetett Freddie Mercury Bohemian Raphsodie-jának közepén.

Az már csak hab a tortán, hogy az együttes tagjai, sőt vezetője is, többnyire jelmezben muzsikáltak. Szücs Krisztián például előbb rendőrnek öltözött, hogy stílusosabb legyen a Macskafogó-rajzfilm egyszemélyes rendőrzenekarának, Lusta Dicknek indulóját játszva. A második félidőben világfinak nevezte jelmezét, talán a James Bond egyveleg okán…

Ez a viszonylag konszolidált öltözék aztán arra is ildomos volt, hogy a program legvégén, Dohos László zsűrielnök hosszas méltatása után átvegye tőle a Kiemelt Arany fokozatú minősítés díszes oklevelét – elképesztő tapsvihar közepette. A 100 pontos mérősávon a mieink 92-t értek el, ami két dolgot is jelent. Egyfelől azt, hogy van még néhány pontnyi hely a skálán a fejlődésre, hiszen rendkívül fiatal az együttes, másfelől pedig, hogy a csapat vastagon méltó a legfényesebb medáliára. Jól jön ez az arany a tavalyi Megyei Príma díj mellé!

(üs.)

fuvos farsang 4715
A karnagy is jelmezben dirigálta a Macskafogó indulóját Fotó: Györkös

Comments

comments

About admin 532 Articles
A bemutatkozás helye.

Be the first to comment

Leave a Reply