Kórustalálkozó a magyar dal napja alkalmából

A padragkúti művelődési házban is megemlékeztek a magyar dal napjáról szeptember 17-én délután.

A Bányász Kulturális Egyesület színvonalas kórusokat hívott meg a rendezvényre, amelyet Puskás Károly önkormányzati képviselő nyitott meg. Ünnepi köszöntőjében Utassy István, a Művelődési, Oktatási és Sportbizottság elnöke elmondta, hogy a magyar dal napja Presser Gábor ötlete alapján született meg 2008-ban, amikor a Sziget Fesztivál „mínusz első” napján hétórás koncertet adtak a magyar könnyűzene nagyjai. A mozgalom célja mind mai napig, hogy felhívja a figyelmet a magyar dalkincs értékeire.

Elsőként a jánosházai Animató Énekegyüttes állt színpadra. Az együttes 2007 őszén alakult. Az elmúlt kilenc évben számos fellépésen vettek részt településükön, sőt, az ország határain túl is. Erre az alaklomra természetesen magyar zeneszerzők műveivel készültek. A kórust Nagy Béláné vezényelte, szólót Horváth Zoltánné énekelt. Őket Kiss Virág, a Borsos Miklós Általános Iskola és Tiborcz Erik, a kislődi általános iskola tanulójának hegedűjátéka követte. Mindketten az ajkai zeneiskola növendékei, felkészítő tanáruk Papp Zoltánné volt.

A padragkúti Forrás Nőikar Szincsák-Lukáts Fruzsina karnaggyal és dr. Lukáts Andrásné zongorakísérővel, valamint dr. Lukáts Andás szólistával érkezett a találkozóra. A kórus hazai és külföldi vendégfellépéseken egyaránt részt vesz, repertoárukban egyházi és világi művek is szerepelnek. Ez év júniusában két kategóriában is ezüstminősítést kaptak egy rangos országos, egyházi kórusversenyen, ezen kívül a második helyezést is megszerezték. Előadásukban a népdalok között egy magyar zenemű is felcsendült.

Nagy tetszést aratott az ösküi Forrás Népdalkör és Hajnal Citera Együttes fellépése, akik a berhidai Búzavirág Népdalkör tagjaival kiegészülve, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakos hallgatójával, Koczka Andreával együtt léptek színpadra. Az együttes a magyar népdal autentikus megszólaltatását képviseli, a dalokat népi hangszerrel, citerakísérettel adják elő. Most is ebből adtak vidám ízelítőt a közönségnek. Művészeti vezetőjük, Bakos Ilona elmondta, nagy örömmel tett eleget a meghívásnak, hiszen hazajött.

– Ajkán nőttem fel, nagyon sokat énekeltem, zenéltem ezen a színpadon az Ajka-Padragkút Táncegyüttes kíséreteként. Nagy öröm számomra mindazokkal találkozni, akikkel 30-40 évvel ezelőtt itt tevékenykedtünk – árulta el Bakos Ilona, majd hozzátette, hogy külön öröm számára, hogy találkozhatott, és egy színpadon zenélhetett egykori kedvenc énektanárnőjével, dr. Lukáts Andrásnéval, akinek a zene szeretetét köszönheti. Mint mondta, a csoport 26 éve muzsikál együtt. A hosszú évek alatt megszerzett sok díj és eredmény ellenére tevékenységük a közös éneklésről szól, arról, hogy hétről hétre összejönnek, tanulnak és beszélgetnek.

Előadásukban vajdasági és balatoni, szüreti népdalokat hallhatott a közönség, akik végül együtt énekeltek a kórussal.

A műsort az összkar előadása zárta a jánosházai karnagy, Nagy Béláné vezényletével.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply